Keressen 36 ezer forintot óránként!

2007.04.19. 12:50
Vegyen néhány hirdetési újságot, szemeljen ki jól csengő hirdetéseket, rendeljen egy emelt díjas telefonszámot, adjon fel egy még jobban csengő hirdetést, majd másodpercenként 10 forintért olvassa fel az esetenként lejárt hirdetéseket. Ilyen egyszerűen is lehet óránként 36 ezer forintot keresni. A másik oldalon persze ugyanennyit buknak az óvatlan, otthoni munkára vágyó állás nélküliek.

Levelet kapott a Homár. "Szegény páromat munkakeresés közben alaposan palira vették. Talált egy álláshirdetésnek álcázott átverést egy hirdetési újságban, miszerint otthon végezhető gyöngyválogatási, -zacskózási munkát ajánlanak. (Tényleg, találkozott már valaki olyan, otthon végezhető munkát ígérő hirdetéssel, ami mögött tényleg volt munka?) A három felsorolt számból a párom először felhívta a 20-ast, amit nem vettek fel, majd a pesti számot, ahol annyit mondtak neki, hogy hívja a hirdetésben szereplő első telefonszámot. Ez persze 90-es volt, ami a páromnak nem tűnt fel, csak amikor bemondta a gépnéni, hogy 15 másodperc múlva vége az egyenlegének...

Mikor este elmondta, felhívtam a pesti számot, ahol csórikám kapásból mondta, hogy hívjam fel az első számot. Közöltem vele, hogy nem fogom, mivel az ugye emelt díjas (amire mellesleg semmilyen utalás nem volt a hirdetésben). Próbáltam kérdezősködni hogy mégis, ezt így hogy, majd mikor rájött, hogy nem tud hülyére venni az összevissza dumájával, annyit mondott: »Köszönjük a hívását...«"

Egy perc 600 forint

Utánanéztünk. Az ominózus hirdetésben fel nem tüntetett hívásdíj másodpercenként tíz, azaz percenként 600 forint. Ha elkezdődik a hívás, az Index tapasztalata alapján tíz perc alatt aligha fejeződik be. A hatezer forintért cserébe kapott álláshirdetéseknek csak kisebb része lesz használható, vagy akár csak betöltetlen.


Kattintson a nagyításhoz!

Merítsen ötletet!

Aki most felháborodna, miként lehetséges ekkora pénzt olyanoktól lehúzni, akik jellemzően havi 25-40 ezer forintért szeretnének valamilyen otthoni munkát találni – tehát aligha a felső tízezer oszlopos tagjai –, próbáljon így gondolkodni: az egyszeri kiadással egy kiváló és törvényes üzleti modell birtokába került.

Belevágni egyszerű, nem igényel jelentős beruházást és felkészülést, a többi meg már csak jó ízlés dolga. A várható haszonnal kapcsolatban érdemes felidézni, hogy a sokszor óriási számlákat eredményező szextelefonok jellemző percenkénti díja is csak fele-harmada az állásközvetítői vonalénak. A tarifa beállításáról persze mindenki maga dönt.

Kezdeti nehézségek

De nézzük előbb, mi van, ha egy talán tipikusabbnak mondható, esetleg kissé figyelmetlen és kevésbé remek üzleti érzékkel megáldott, tényleg otthoni munkát kereső jelentkezik. Ahogy olvasónknak, nekünk is problémát okozott a számok elérése. A városi számról ahhoz, hogy tényleges munkalehetőségeket ismertessenek, a 90-esre irányítottak minket. A kérdésre, hogy annak hívása mennyibe kerül, csak azt mondták, benne van a hirdetésben.

Utóbb a cégvezető – már újságíróként feltett kérdéseinkra – hangsúlyozta: szerencsétlen módon olyan hirdetésbe botlottunk, amiből nyomda- vagy egyéb hiba miatt maradt ki az ár. A másodperceként 10 forintos kitétel ott van minden hirdetésükben, ezt a megrendelési papírokkal is bizonyítani tudják. (Zárójelben az Index által levont tanulság: tessék arra is odafigyelni, percenként vagy másodpercenként 10 forint-e a hívásdíj.)

Egy ezres egy ajánlat

És akkor a 90-es szám: a vállalkozás feltehetőleg pörög, de nincsenek sokan. A 90-es számot a hetedik-nyolcadik hívásra elérnünk. Előtte rendre foglalt volt, ami azt jelzi, az érdeklődéshez mérten nincs sok kezelőjük. Amikor célba értünk, nem akartunk ráérős beszélgetést, hiszen bár nem saját zsebre ketyegett a számláló, a szerkesztőséget sem akartuk csődbe vinni, és nem akartunk extraprofitot tömni a számot üzemeltető Médiafone Bt. zsebébe se.

Így sem úsztuk meg 17 perc alatt. Másképpen: a 10 200 forintos beszélgetés végén kilenc álláslehetőséggel lettünk gazdagabbak.

A Médiafone megóv

Az első percekben kiderül, hogy egy adatbázis-szolgáltatáshoz kerültünk, ahol egyrészt a hirdetéseket, másrészt a mi adatainkat kezelik, így remek, csak a profilunknak megfelelő ajánlatokat adnak. Először a profil: alapkérdések, kor, végzettség, tapasztalat, nehéz fizikai munka jöhet-e, és még ügyfélszámot is kapunk. Így ha még eszünkbe jut – nyilván még a számla kézhezvétele előtt – visszatelefonálni, már rögtön az újabb ajánlatokra térhetünk.

Ezután következtek az álláshirdetések. Néhányat a részletek megismerése nélkül is visszautasítottunk, és már tettük volna le a telefont, amikor még 2-3 percig nagyon szimpatikus tanácsokat is végighallgathattunk, mert "így teljes a szolgáltatás". 16 percnél járt az óra (9600 forintnál a számla), amikor ott tartottunk: sohase hivatkozzunk a kapott telefonszámokon rájuk, az adatbankra, mert már ismerik őket. Tudják, hogy ők teljes felvilágosítást adnak, a negatívumokat sem hallgatják el, így már nem leszünk átverhetők, mert van, aki erre tör. Szóval vigyázzunk magunkra, na.

Bár a hirdetés kifejezetten otthoni munkalehetőségekre vonatkozik, miután kiderült, hogy úgyis csak közvetítenek, a profilunk alapján elfogadtunk más ajánlatokat is.

Ahova mehettünk volna

Első ajánlat: otthoni munkák egy budapesti cégtől. Sima városi szám, ám percek alatt kiderül: tudnak ugyan munkát ajánlani, de ez nyolcezer forintos regisztrációs díjjal jár, fáradjunk be az irodájukba. A kilenc lehetőség között még két otthoni munkát ajánló közvetítő volt. Őket az utasítás szerint ugyan csak postán kereshettük volna fel, de csaltunk, kinyomoztuk egyikük telefonszámát, hogy tőle is megtudjuk: beszélt-e egyáltalán a 90-es számot üzemeltető Médiafone-nal, vagy csak hirdetését gyűjtötte be a cég. A pesti számon nem is hallotak a Médiafone-ról, míg a vidéki asszony tudja, hogy benne van az adatbázisban, egyszer megkeresték egy hirdetése alapján.

Azonban még ez sem jellemző, derül ki további próbálkozásainkból. Két autómosó számát is megkaptuk, mindkettő maga hirdetett, az egyik két hete már be is töltötte az állást. Egy látványpékség eladói állásajánlata a profilunkba belehazudott gyorséttermi múlt miatt belefért, de a kapott számon kiderült, ők nem kerestek eladót. Egy másik pékség a közelben talán, de nem tudják a számát. A segéd- és földmunkát kínáló számon egy angolul beszélő hölgy jelentkezett, és jövő hétre kért visszahívást.

Túl sokat akartak

34 éves, középiskolai végzettségű, nem kérdezték, miért, de otthoni munkát kereső, korábban gyorsétteremben és vendéglátásban dolgozott – e profilunk alapján kaptunk olyan ajánlatot is, amelyben budapesti iroda keres értékesítőt. Azt megkérdezték ugyan a Médiafone-nál – másodpercenként 10 forintért –, hogy ismerjük-e az internetet, és boldogan válaszoltuk, hogy persze. De ez, mint a megadott szám felhívása után kiderült, távolról sem elégséges. Egyetlen állásra keresnek kvalifikált, internetes értékesítési tapasztalattal bíró személyt, derült ki fél perc alatt a városi számon. Ahogy újabb fél perc alatt az is: kizárólag újságban adtak fel hirdetést, nem ismerik a 90-es szolgáltatót.

Tényleg lehettünk volna viszont értékesítők is: egy multilevel szisztémában szépségápolási cikkeket forgalmazó cégnél. A megadott kontaktszemély ráadásul már hallott a Médiafone-ról, igaz, nem éppen kellemes élményeket szerzett. Korábban maga is felhívta őket, majd felháborodott a számla láttán, de ha már, jelezte nekik, hogy hozzá is irányíthatnak álláskeresőket. A mérleg: bő fél év után bár voltak jelentkezők, illetve olyanok többen, akik a telefonszámlájuk miatt nála reklamáltak, tényleges munkaviszony egy sem jött létre ily módon.

Rendszereznek és feltüntetnek

"Mi adatbázis-szolgáltatást kínálunk, ezt kell megfizetnie az igénybe vevőknek" – közölték érdeklődésünkre a 90-es szám után a városi vonalon is, ahol ezúttal már Indexként jelentkeztünk be. A cégvezető, Balog Péter nem is tagadta, a hirdetések egy részét újságból szedik össze, de azokat kategorizálják, így csak olyat ajánlanak, ami megfelel a telefonáló elvárásainak és képességeinek.

Az ajkai Szuperinfóban megjelent hirdetéssel – amelyből, ugye, nem derül ki, mekkora lesz a hívás után a számla – kapcsolatban értetlenül álltak. Többször is megerősítették, kizárólag olyan hirdetéseket adnak fel, amelyben megjelenik a hívás díja, így nyomdai vagy szerkesztési hiba történhetett. Kérésükre átküldtük az itt is látható képet, hogy megtehessék a szükséges lépéseket. A cserébe ígért megrendelési igazolás – vagy egy másik újságban megjelent hirdetés másolata – azonban nem érkezett meg.