Alig lett kisebb az állam

2008.09.01. 07:47
A vártnál sokkal jobban sikerült csökkenteni az áht-hiányt 2007-ben, hiszen a deficit 5,5 százalékra csökkent - derül ki a most benyújtott zárszámadási törvényjavaslatból. Ez nem az állami és a szociális kiadások lefaragásának, hanem az adóprés növelésének köszönhető.

Az államháztartás hiánya 2007-ben - az önkormányzatokkal együtt - 1361,4 milliárd forint lett, szemben az eredetileg tervezett 1752 milliárd forinttal. Az uniós statisztika szerint ez a 25373,9 milliárd forintos GDP 5,5 százaléka, ami az előző évhez képest 3,5 százalékos javulás - derül ki a kormány által pénteken benyújtott zárszámadásból. A 2006 nyarán indított fiskális megszorítás nyomán a költségvetés keresletszűkítő hatása meghaladta a GDP három százalékát, emiatt érthető, hogy a gazdasági növekedés 2007-ben csupán 1,7 százalék volt - olvasható az indoklásban. A vártnál kisebb deficit dacára tavaly tovább nőtt a GDP-arányos adósság. Az államháztartás 2007 decemberében 16 735 milliárd forint adósságot görgetett maga előtt, ami bőven meghaladja egyévi bevételeit, illetve eléri a GDP 66 százalékát.

Az áht-n belül a költségvetés 1398,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami messze elmarad az eredetileg tervezett 1656 milliárd forinttól, ám 10 milliárddal több az előzetesen januárban közöltnél. A költségvetési intézmények belső elszámolása emelte a hiányt, ugyanis azok kiadásai magasabbak, míg a bevételek kissé alacsonyabbak lettek az előzetes adatoknál. A központi intézményeknél 2007-ben jelentős létszámcsökkentés volt: a zárszámadási adatok szerint összesen 251,9 ezer közalkalmazott és köztisztviselő dolgozott a központi államapparátusban, ez 15 ezer fővel kisebb az egy évvel korábbinál. Ennek ellenére érdemben nem csökkent az állami működésre költött pénzek mértéke: amíg 2006-ban a GDP 7,6 százaléka ment el az állami funkciókra, addig tavaly 7,5 százalék. A jóléti kiadások pedig bár a tervezettnél szerényebb mértékben, de jelentősen csökkentek: e költések a GDP 30,9 százalékára rúgtak, ami 1,2 százalékponttal alacsonyabb a 2008-osnál.

Eddig is tudható volt, de a PM most már számokkal is alátámasztja, hogy 2006-2007-ben a tervezettnél kisebb költségvetési hiány nem az olcsóbban működő államnak, hanem a túlteljesült adóbevételeknek köszönhető: 2007-ben a GDP 45,8 százalékát vonta el az állam a gazdaságtól, míg a jövedelemcentralizáció a 2006-os 44 százalékról 45,8 százalékra emelkedett.