Árpád
-1 °C
9 °C

Hárman pályáznak az APEH-követelésekre

2003.08.28. 09:47
Hárman nyújtottak be pályázatot az APEH kintlévőségeinek behajtására. A kilencmilliárd forintnyi tartozásért 54 millió forintot, és a behajtott összeg egy százalékát kell befizetni az adóhivatalnak. Eredményt hétfőn hirdetnek.
Három érvényes pályázat érkezett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) által meghirdetett, a felszámolás alatt álló adósokkal szemben fennálló követeléseinek engedményezésére szóló nyílt pályázatra - mondta a Napi Gazdaságnak Várszeghi György főosztályvezető.

A pályázati felhívást tizenheten vásárolták meg, de csak hárman nyújtottak be pályázatot. Mindannyian megajánlották az APEH által igényelt minimum 54 millió forintot. A végső döntést a hétfői tárgyalást követően hirdetik ki.

Kilencmilliárnyi kintlévőség

A hivatal három év szünet után értékesíti újra kinnlevőségeit, negyedéves csomagokban. A most kiírt első csomagban 444 olyan társaság tartozását hirdetik meg, amelyek ellen 2002 első negyedévében indult felszámolási eljárás. A követelések összege mintegy 9 milliárd forint, ebből 5,4 milliárd a tőketartozás.

A nyertesnek legalább a tőkekövetelés egy százalékát kell az APEH-nek átutalnia, de ez a hányad a verseny eredményeként növekedhet. A hivatal azért döntött a negyedéves bontás mellett, hogy ne lehessen kiszemezgetni a jobb megtérülési mutatókkal kecsegtető követeléseket.

A követelések tulajdonjoga akkor száll át a nyertesre, amikor az - a szerződéskötést követő három hónapon belül - kifizeti a versenytárgyaláskor ajánlott árat. A következő negyedéves csomagok 1000-1100 felszámolást tartalmaznak majd.