Nem bírta az adóbevallás-rohamot az e-kormányzat

2006.04.21. 18:02
Csütörtökön délután kettő órától estig, majd péntek reggel is elérhetetlennek biztonyult az e-kormányzati rendszeren keresztül az elektronikus adóbevallás: az április 20-i, több adónemet érintő határidő miatt ugrászszerűen megnőtt érdeklődést a rendszer nem bírta, az APEH nem bünteti meg az emiatt későket.

Elérhetetlenné vált az adóbevallási határidő miatt megnőtt terhelés alatt az e-adóbevallásokat fogadó kormányzati ügyfélkapurendszer - a rendszer a hivatalos verzió szerint ugyan működött, de a bevallók számára csütörtökön délután kettőtől késő estig, majd péntek kora délelőtt is lényegében elérhetetlenné vált. Zara László, az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke az Indexnek elmondta, hogy a hozzá érkezett panaszok, jelzések alapján a bevallást benyújtani kívánók rendre a rendszer átmenetileg nem elérhető üzentettel szembesültek csütörtök délután és péntek reggel. Az elnök tudomása szerint nem az APEH rendszereiben, hanem a kormányzati ügyfélkapunál okozott problémát, hogy a több adónemnél is határidőnek minősülő április 20-án egyszerre mintegy 80 ezer vállalkozás különböző, jellemzően havi, illetve negyedéves áfabevallásait kellett fogadniuk.

Hasonlóan tájékoztatta lapunknak az APEH informatikai elnökhelyettese, Futó Iván is, aki azonban hangsúlyozta, az e-bevallásra kötelezettek és az ezt önként választók csütörtökön és pénteken összesen mintegy 100 ezer bevallást nyújtottak be. Bár mulasztási bírság elvileg már minden, 20-a éjfél után érkezett bevallás miatt kiszabható lenne, az APEH tud a saját rendszerein kívüli problémáról, és így nem szankcionál. Az Index kérdésére, hogy ez vonatkozik-e azokra is, akik ma sem jártak sikerrel, és hétfőn adják be a bevallásukat, Futó Iván úgy vélte, aki ma még be akarta adni a bevallást, sikerrel járhatott.

"A rendszer nem volt elérhetetlen, csak lelassult" - fogalmazott érdeklődésünkre Debinszky Ferenc, az e-kormányzati központ főigazgató-helyettese. Szerinte elérhetetlenséget mutató hibaüzenettel nem találkozhattak az ügyfelek, csak azt érzékelhették, hogy a bejelentkezés a megszokottnál lényegesen lassabban működik. A főigazgató-helyettes szerint is csütörtökön délután kezdődő problémáról este fél nyolc, nyolc körül tettek ki egy rövid tájékoztatást, ami azonban reggelre - miután éjjel újra üzembiztos volt a rendszer - lekerült. Ezt követően valóban a péntek kora délelőtti órákban is bekövetketett egy újabb lassulás, de ekkor már folyamatban volt egy új szerver beállítása, mely meg is oldotta a problémát, így indokolta a tájékoztatás elmaradást Debinszky Ferenc. Hozzátette, hogy az új szerver már abból a május elsejével üzembe álló, a járulékbevallások fogadását bonyolító rendszerből származik, amely egymillió egyidejű bejelentkezést is képes kezelni, így elvileg a jövőben nem fordulhat elő a mostanihoz hasonló probléma.