Ambrus
-7 °C
3 °C

Bekerítenék az adócsalókat

2006.09.07. 08:51
Mindenki készül, de vannak félreértések: a vámosok körében zavart okozott a bejelentés, hogy az adóhivatal "elit alakulatot" hoz létre a "kifejezetten nagy, országos kiterjedésű adócsalások feltárására". A pénzügyi nyomozók kálváriája folytatódik.
Noha a kormányzat nagydobra verte, hogy az adócsalások ellen fokozottabban kíván fellépni, ennek pedig megteremti szervezeti feltételeit, a jelek szerint a szervezetek egymással vannak elfoglalva. Rivalizálás folyik ugyanis az állam két nagy pénzbeszedője, a Pénzügyminisztérium irányítása alá tartozó két szervezet, az APEH és a VPOP között. Nem véletlen, hogy a VG megkeresésére a legtöbben nem kívántak névvel nyilatkozni, információt viszont annál szívesebben adtak.


Ki nyomoz a végén?

A beharangozott szigorítás első konkrét lépéseként vége felé jár a vámhatóság bűnügyi szolgálatának átalakítása, egy hét múlva már jelentősen kibővített csapat nyomozhat a gazdasági bűnelkövetők után. Szeptember 15-étől a szervezet nyomozati hatásköre is szélesedik: a meglévők mellett nyolc újabb bűncselekményfajta ügyében kap kizárólagos nyomozati hatáskört a testület. Ekkortól csak a pénzügyőrök nyomozhatnak például adócsalások, csődbűntettek után, illetve az Európai Unió pénzügyi érdekeinek megsértése ügyében.

Ki az elitebb?

Ezért is okoz némi zavart a vámosok körében a bejelentés: az adóhivatal "elit alakulatot" hoz létre a "kifejezetten nagy, országos kiterjedésű adócsalások feltárására". Szikora János, az APEH elnöke több fórumon is úgy nyilatkozott, hogy ez a speciális szakemberekből álló csoport foglalkozik január elsejétől az olyan nagy szaktudást és nyelvismeretet igénylő ügyekkel, mint például a transzferárazásokkal és az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatosak. A vám- és pénzügyőrségen elsősorban félreértésre gyanakodnak a hír kapcsán, ugyanis - mint lapunknak elmondták - a kormányzati elképzelések szerint éppen azért erősítik meg a vámhatóság nyomozói szervezetét, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a pénzügyi és gazdasági bűncselekmények feltárása, az adóelkerülések megakadályozása. Ráadásul az adóhivatalnak egyáltalán nincs nyomozói jogosultsága, csak ellenőrzési, s így értelmezhetetlen az APEH élcsapatáról szóló bejelentés.

Az APEH-esek szerint persze az elit csapat híre nem érhette meglepetésként a vámosokat, hiszen a július közepén kihirdetett adótörvények egyik paragrafusával a kormányzat az állami adóhatóságon belül is létrehoz egy szervezeti egységet, amelynek feladata a nagyobb horderejű, belföldön elkövetett vagy akár országhatáron átnyúló adócsalások, adózói jogsértések felderítése. Az elit csapat az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságához tartozik majd, és az APEH elnökének utasítása alapján végzi a munkáját. Az alakulat - a létrehozásával párhuzamosan életre hívott új ellenőrzési forma, a központosított ellenőrzés keretében - már megkezdett ellenőrzéseket is magához vonhat.

Tyúk vagy tojás?

De csak akkor kerülhet sor a vizsgálat elrendelésére, ha a rendelkezésre álló adatokból, tényekből arra lehet következtetni, hogy színlelt a közösségen belüli, illetve a határon átnyúló, EU-n kívüli országban működő adóalannyal folytatott kereskedelmi ügylet. Akkor is megjelenhetnek a revizorok a cégnél, ha valószínűsíthetően az adókötelezettségeket a transzferárazás szabályainak megsértésével, esetleg színlelt szerződésekkel vagy "a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvébe ütköző módon" teljesíti. Még sok kérdés nem tisztázott az elit csoport kapcsán. Így nem tudni, hány tagja lenne az alakulatnak és azok milyen díjazásban részesülnének, s hogy a csapat működésére mekkora összeg áll rendelkezésre. Úgy tudjuk, ennek hátterében az APEH-nél kialakult belső rivalizálás áll. Januártól megszűnnek a megyei igazgatóságok, az intézményt regionális alapon szervezik át. A megyei igazgatóságok első emberei versengenek egymással a regionális vezetői posztokért.

Nyomozók szétszakítva

A bűnügyi szervezetek átalakítása kapcsán folytatódik a pénzügyi nyomozók kálváriája. Az ORFK Nemzeti Nyomozó Irodától (NNI) 111, a megyei rendőr-főkapitányságok gazdaságvédelmi osztályaitól további 40 rendőrségi dolgozó megy át szeptember 15-ével a VPOP-hoz - mondta el lapunknak Liszka Károly ezredes, az NNI igazgatóhelyettese. Gyakorlatilag mindenkit átvettek, csak néhány nyugdíjas pályázatát utasították el. A munkatársak elfogadták, hogy ismét új munkahelyük lesz, hiszen a többségük hét-nyolc éve foglalkozik ezzel a munkával. Ezek a pénzügyi nyomozók a rendőrségnél köztisztviselőként dolgoztak, többnyire az APEH-től kerültek át, amikor a hivatal bűnügyi igazgatósága megszűnt. A köztisztviselők nem viselhetnek fegyvert, nem alkalmazhatnak kényszerintézkedést, tehát amikor a pénzügyi nyomozók egy gyanúsítottal kapcsolatba kerültek, akkor mindig külön rendőri segítséget kellett kérniük. Ez a meglehetősen sajátságos helyzet szűnik meg azáltal, hogy a VPOP-nál hivatásos állományba kerülnek.

Ám a változatosság kedvéért a rendőrségnél is maradnak pénzügyi nyomozók, hiszen amikor a pénzügyiek mellett más, ehhez kapcsolódó bűncselekmények - például hűtlen és hanyag kezelés, pénzmosás, bűnszervezetek létrehozása - gyanúja is felmerül, továbbra is az ORFK, illetve a megyei főkapitányságok nyomoznak. Az átszervezés eredményeként az NNI-nél maradó pénzügyi nyomozók a bűnszervezetek vezetői és tagjai anyagi bázisának felderítésére fordíthatják az erejüket - fogalmazott az ezredes.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!