6,5 milliárdot tagadott le a top adócsaló

2008.01.07. 16:54
Hiába kezdett bele 15 ezernél is több vagyonosodási vizsgálatba az APEH tavaly, amiből 11 ezret le is zárt, de még közelítőleg sem tudni, hogy idén mennyi eljárást terveznek. Az adóhatóság erejét a minimum adóval kapcsolatos ellenőrzés nagyban leköti. A vagyonosodási vizsgálatok döntő részével átlagosan nevetségesen alacsony, 900 ezer forintos adóhiányt sikerült feltárni.

Kipipálhatja a feladatot az APEH, tavaly a kitűzött 10 ezer helyett 11 025 vagyonosodási vizsgálatot zárt le - adott számvetést Szikora János, az adóhivatal elnöke a 2007-es évet értékelve. Ezen felül még közel négyezer eljárásba bele is kezdtek a revizorok, de határozatot még nem hoztak.

Nagyhalak és kishalak

A vizsgálatok eredményességéről ezek a számok nem mondanak semmit, így nem derül ki belőlük, hogy az esetek hány százalékában gyanítottak adóhiányt az adóellenőrök, és sejtésük mikor nem igazolódott be. (A 11 ezer befejeződött vizsgálatból például alig több, mint 7 ezer esetében van jogerős határozat.) Annyi azonban tudható, hogy a lezárt ügyekben összességében csaknem 43 milliárd forintnyi adóhiányt tártak fel.

A rostán fennakadt rekorder 6,5 milliárd forintot mulasztott el bevallani és befizetni, de a kár enyhítésére már nincs mód, mert az illető meghalt, az érintett cégnek pedig nincs vagyona. Rajta kívül még huszonheten voltak, akik a vizsgálatok szerint 1 milliárd forintot elérő összeggel károsították meg az államkasszát a korábbi években.

Ha ezeket a milliárdos adócsaló magánszemélyeket kivesszük a statisztikákból (konzervatív becsléssel 27*1 milliárd forint + 6,5 milliárd forint = 33,5 milliárd forint), látható, hogy majdnem 11 ezren majdnem 9,5 milliárd forint adó elsíbolásáért felelősek. Vagyis ennél a csoportnál az átlagos egy főre eső befizetni elfelejtett adó összege nem éri el a 900 ezer forintot sem. Ez már-már nevetségesen alacsony összeg azt alapul véve, hogy a revizorok öt évre visszamenőleg kutathatják az elmaradt adót.

Az APEH idén is folytatja a vagyonosodási vizsgálatokat, de hogy mennyit terveznek, nem derült ki. Az csak február közepén, az éves ellenőrzési irányelvek közzétételekor körvonalazódhat.

Van mit tenniük

Idén is bőven akad azonban feladata az adóhivatalnak. A legnagyobb feladat kétség kívül a minimum adóalappal összefüggő vizsgálat lesz. Azoknak az egyéni vállalkozóknak és társas vállalkozásoknak, amelyeknek az adóalapja nem éri el az összbevétel 2 százalékát, el kell dönteniük, kitöltenek egy adatlapot és azon részletes adatokat adnak meg a veszteség, illetve a mesterségesen megállapított, "kötelező" nyereséget el nem érő eredmény okáról, vállalva, egy későbbi adóhatósági vizsgálatot, vagy inkább befizetik az adót az összbevétel 2 százaléka után.

Van még

Az említettek csak töredékei annak, hogy milyen új feladatokkal gazdagodik idén az adóhivatal. Csak hogy néhányat említsünk: a tb-járulékfizetést ellenőrizniük kell, az elektronikus ügyintézés köre bővül például a bejelentési kötelezettség teljesítésével és a fizetési könnyítési kérelmekkel, és a csoportos adóalanyiság bevezetésével kapcsolatos feladatokat is kaptak.

A minimum adóalappal összefüggő vizsgálatok egyéni vállalkozók esetében február közepén indulhatnak, a társas vállalkozásoknál pedig május végével, az szja-, illetve társasági adóbevallás benyújtását követően. Az eljárás igazából első lépésének megtételére az APEH-nek 30 napja van, ugyanis a bevallás határidejétől számítva ennyi idő áll rendelkezésére, hogy kockázatelemző programmal ellenőrzésre kiválassza a minimum adó befizetését nem vállalók közül a gyanúsakat. Onnan kezdve pedig egy teljes esztendeje van lefolytatni az ellenőrzést, amelynek megkezdéséig azonban a kiszemeltek felülvizsgálhatják bevallásukat és önrevíziót hajthatnak végre.

A feketegazdaság elleni harc jegyében az újonnan alakuló cégeket is fokozottabban nézi majd az APEH. Legalább minden ötödik új társaság számíthat arra, hogy megalakulásától számított három hónapon belül meglátogatja őt egy adóellenőr - mondta Varga Lászlóné elnökhelyettes. Nagy eséllyel találkozhatnak revizorral azok a tulajdonosok, tisztségviselők, akik korábban köztartozással megszűnt, vagy adószám-felfüggesztéssel, jelentős összegű adóhiánnyal, illetve üzletbezárással, tevékenység-felfüggesztéssel érintett társaságokban voltak tagok, tisztségviselők.