Tíz vizsgált új cégből egy fiktív

2009.01.26. 14:39
Hat év alatt a háromszorosára emelkedő adóelmaradás, megijedő papíron veszteséges vállalkozások, már a megalakuláskor kiszűrt fiktív cégek - ezeket tudja felmutatni az APEH tavalyi működésével.

A megvizsgált újonnan alakult társaságok közül minden tizedik fiktív volt, az ellenőrzésük során a megadott címen nem volt megtalálható a vállalkozás, így nyomban fel is függesztették az adószámukat - egyebek mellett ezzel az eredménnyel büszkélkedhet az APEH. A tavalyi évet értékelő mai sajtótájékoztatón kiderült, hogy a múlt évben közel 43 ezer cég alakult, ezeknek az ötödét kellett levizsgálni. Közel 8 ezer cég ellenőrzését fejezték be eddig. (Ennél pár ezerrel több vizsgálat indult, de még nem mind ért véget.) A csaknem 8 ezer levizsgált cégből 797 esetben találták úgy az adóhivatal munkatársai, hogy fiktív vállalkozásról lehet szó, és 760 esetben már jogerőre is emelkedett az adószám felfüggesztéséről rendelkező határozat.

Ez a szám azonban csak a töredéke a múlt évben törölt összes adószámnak. Valamivel több mint tízezer adószámot törölt az adóhivatal.

Tavaly kellett megindítani azoknak a papíron veszteséges, vagy a törvényben rögzített nyereséget el nem érő cégeknek, egyéni vállalkozóknak az ellenőrzését, akik bevételük 2 százalékát el nem érő profitot valltak be. A korábbi évekre jellemzőnél jóval kevesebben mutatták papíron veszteségesnek vagy alig nyereségesnek magukat, 1-2 százalék volt tavaly ezeknek az aránya.

Őket megvizsgálta az APEH, ötből négynél mindent rendben találtak, igazolni tudták, hogy miért volt nyereségük kicsi, vagy miért termeltek veszteséget. Minden ötödik ellenőrzött vállalkozásnál azonban tovább kell folytatni a vizsgálatot, mert valami nincs rendben - mondta lapunknak Varga Lászlóné, az APEH ellenőrzési területért felelős elnökhelyettese. Ezek közül egyébként többen önellenőrzéssel korrigálták korábbi, kicsi nyereségről számot adó bevallásukat, így elkerülhetik az adóhatósági vizsgálat folytatását.

Hat év alatt megháromszorozódott az ellenőrzésekkel feltárt éves adóelmaradás összege. 2003-ban 128 milliárd forintra rúgott a jogerős ellenőrzési megállapítások összege, tavaly pedig már 387 milliárd forintnyi befizetni elmulasztott adót tártak fel jogerősen a revizorok. A szabályszegésért büntetés is jár, a 387 milliárdos adókülönbözetet még 274 milliárd forintnyi bírság fejeli meg. Behajtással pedig durván a felét tudja beszedni az adóhivatal, tavaly 292 milliárd forintot kasszírozott az APEH behajtással.