Lassabban bővült az új autók piaca

2004.07.05. 08:07
A tavalyinál kisebb ütemben növekedett idén az első félévben az új személyautók értékesítése - derül ki a Napi Gazdaság két tucat márkaimportőr adatai alapján készült gyorsmérlegéből.
A Napi Gazdaság által megkérdezett importőrök kétharmada adott el több új személyautót a második negyedévben, mint az elsőben. Becslésünk szerint az első félévben így az egy évvel korábbi 101 644-nél valamivel több, 110 ezer körüli új autó kerülhetett a vásárlók tulajdonába. A bővülés üteme azonban csak a fele lesz a tavaly első hat hónap - 2002 első félévéhez mért - majd 25 százalékot kitevő gyarapodásának. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete által összesített, hivatalosnak tekinthető adatok várhatóan tíz napon belül válnak ismertté.

Regisztrációs adó

Szinte valamennyi megkérdezett márkaimportőr hangsúlyozta, hogy 2004-ben eddig károsan hatott az eladásokra a regisztrációs adó februári bevezetése, illetve az azt követő hetekben az újautó-átadásokat nehezítő adminisztratív zűrzavar, majd az a bizonytalanság, amit a május közepétől hatályba lépett, jórészt megnövelt regisztrációs adó okozott. Ez utóbbi például valószínűleg arra ösztönözte a kis és középkategóriájú személyautók vevőit, hogy előbbre hozzák vásárlásaikat, míg a nagyobb teljesítményű, prémium kategóriájú autókra vágyók inkább május második felében, júniusban vásároltak új autót, hiszen ezek egy részénél - a korábbi fogyasztási adónál kisebb terhek miatt - inkább árcsökkenés volt tapasztalható. Ez a megállapítás leginkább az Audi, a BMW, a Jaguar, a Lexus, a Mercedes, a Mitsubishi, a Porsche, a Saab, a Volkswagen és a Volvo egyes modelljeire érvényes.

Eltérő mértékben ugyan, de az autóscégek többsége növekedést tudott elérni a tavalyihoz képest, ám komoly vesztesek is vannak. A Suzuki mindenképpen annak számít, hiszen - bár még mindig jelentős mennyiséggel: 18 280 eladott autóval őrzi piacvezető helyét - az elmúlt félévben csaknem 3800 gépkocsival kevesebbet adott el az itthon gyártott modellekből, mint 2003 első hat hónapjában. A több mint 18 ezerből csaknem 2,8 ezer exportértékesítés.

Hasonló a helyzet az Opelnél is, amely az elmúlt év ugyanezen időszakához képest majdnem 2300-zal kevesebb, 10 435 új autót adott el. Ezzel a harmadik helyre szorult, helyet cserélve a több mint 11 680 új autót eladó Renault-val. A Ford viszont nagyot ugrott előre: az elmúlt év ugyanezen időszakában regisztrált nyolcadik helyével szemben most a negyedikre futott be több mint 8,5 ezres értékesítéssel. Ezzel megelőzte a Skodát.

Kis autót vesznek

Megőrizte ötödik helyét a Peugeot, akárcsak a Volkswagen a hatodikat. Eggyel előbbre lépve, a nyolcadik helyen áll a Daewoo, a Toyota pedig tartja 10. helyét. A darabra kisebb forgalmú autók közül a Mini igen jól szerepelt, hiszen az év első három hónapjához képest 22-vel több, összesen 36 kelt el belőle. Smartból 120 százalékkal többet, 44-et adtak el. A növekedés tempója szempontjából a Honda a következő, amely csaknem 119 százalékos javulást ért el 1351 új autó értékesítésével. E márkánál a ráncfelvarráson átesett Civic mellett leginkább a kis kategóriájú Jazz új, 1,2 literes változatából vettek nagyobb mennyiségben a vevők. A Seat majdnem 85 százalékkal több új személyautót értékesített az első negyedévhez képest.

A Nissannál és a Peugeot-nál a 70 százalékos növekedési arányt főleg a Micra, illetve a 206-os eladásai hozták, míg a Hyundainál az Atos és a Get forgalmazása javította csaknem 69 százalékkal az eladásokat. A BMW-nél a 65 százalékos növekedést regisztráltak, ami a középkategóriás X3-as szabadidő-terepjáró, valamint az új 5-ös személyautó értékesítéséből adódik. A nyilatkozók várakozással tekintenek a második félév elé. A értékesítők közül többen is abban bíznak, hogy a nyár eleji lanyha újautó-piac ősztől megélénkül, egyrészt az új modellek itthoni bevezetése, másrészt a további kedvezményes értékesítési akciók eredményeként.