Kész az idei privatizációs lista

2003.03.25. 09:29
Tizenkilenc cég privatizációját javasolja erre az évre vonatkozóan az ÁPV Rt. A kormány számára készített előterjesztés hamarosan a kabinet elé kerül - tudta meg a Világgazdaság. A tervezetről László Csaba pénzügyminiszter hétfőn tájékoztatta a szocialista frakciót.
Elsősorban agrárcégek szerepelnek az ÁPV Rt. idei, a kormány jóváhagyására váró privatizációs menetrendjében - értesült a Világgazdaság. A 200 milliárd forintos privatizációs bevételi előirányzatot a vagyonkezelő 19 vállalat magánosításával kívánja teljesíteni.

A Mol, a Richter és a Malév nincs a listán

A lap információi szerint a hamarosan eladásra kerülő cégek között szerepel többek mellett a Földhitel- és Jelzálogbank Rt., a Bábolna Rt. és a Mezőhegyesi Államigazdaság is. Hiányzik ugyanakkor az idei tervből egyes kiemelt állami cégek, így a Mol, a Richter, a Malév állami tulajdonrészének és a Volán-társaságok eladása.

Piaci szereplők korábban az idén értékesítendő vállalatok között tartották még számon a Dunaferrt, a Postabankot, a Konzumbankot, az Antenna Hungáriát, a Magyar Villamos Műveket és a Mahartot is, ezekről azonban egyelőre nincs információ.

Az előterjesztésben az ÁPV bemutatja az egyes vállalatok privatizációra való felkészítésének állását: ebben a tekintetben jelentős eltérések mutatkoznak, hiszen akad cég, amely még átvilágítás előtt áll, de olyan is, amely esetében már a privatizáció lebonyolítására felkért tanácsadó vállalkozás is ismert. Egyes vállalatok esetében döntést igényelhet az is, hogy a társaságot egyben vagy részekre bontva értékesítsék.

Tájékoztatás, kevés konkrétummal

Az előterjesztésről hétfőn László Csaba tájékoztatta az MSZP parlamenti frakcióját. A miniszter nemzetgazdasági érdekekre hivatkozva tartózkodott konkrétumok előadásától. Így nem részletezte, pontosan mely cégek értékesítése milyen ütemben esedékes az idén.

A képviselők a Világgazdaság információi szerint jelezték, hogy igényt tartanak a minél szélesebb körű tájékoztatásra. A privatizációt a frakció szeretné "a lehető legszorosabban" nyomon követni és ellenőrizni. Mindez várhatóan az egyes cégek ágazatának megfelelő frakció-munkacsoportokkal folytatandó konzultációk keretében történhet.

Úgy tűnik, hogy a "mikor és mit?" kérdéskör eldöntésében a honatyáknak nem sok lehetőség jut. A lapnak több szocialista képviselő is úgy fogalmazott: szükség van arra, hogy a privatizációs bevételek teljesülésének érdekein túl egyéb szempontokat, így elsősorban a foglalkoztatottsággal összefüggő érdekeket is érvényesíteni lehessen a magánosítás során.

A Világgazdaság úgy tudja, az SZDSZ-frakció még nem kapott hasonló tájékoztatást az előterjesztésről. Tény azonban, hogy a politikai vita már tavaly lezajlott, amikor parlamenti döntéssel kijelölték a ciklusban eladható cégek körét. Így az ÁPV Rt. mostani javaslata már a kormány részéről sem döntést, hanem jóváhagyást igényel.