Eladták az Aréna Plazát

2007. augusztus 30., csütörtök 16:58

A Plaza Centers eladja Magyarország legnagyobb épülő plázáját. A brit aAIM 390 millió eurót fizet az Arénáért.

A Plaza Centers eladta a Kerepesi útnál, a volt lóversenypályán készülő Aréna Plazát az aAIM Symmetry Fundnak, közölte a vevőt képviselő DTZ csütörtökön.

A vételár 390 millió euró volt, ami 6 százalék hozamot tükröz - áll a közleményben. A következő hónapokban a fejlesztő - a vevő megbízásából - ellátja a bevásárlóközpont menedzsmentfeladatait és teljesen feltölti bérlőkkel az épületet.

Az Aréna Plaza lesz Magyarország legnagyobb - 66 ezer négyzetméter bérbe adható területű - bevásárlóközpontja, amelyben többek között helyet foglalt a Peek&Cloppenburg, a H&M, az Electro World, valamint az Inditex csoport is. Itt lesz a Tesco 10 ezer négyzetméteres hipermarketje, és 22 termes Cinema City multiplex mozi - köztük Magyarország első 3D IMAX mozija - is helyet kap a központban. A föld alatti kétszintes parkolóban 2800 autó fér el.

A vevő aAIM egyike az Egyesült Királyság leggyorsabban növekvő ingatlanbefektetési vállalatainak. Az alapítása óta eltelt három évben több mint egymilliárd font értékű kereskedelmi ingatlan-tranzakciót bonyolított le.

Az eladó Plaza Centers 11 éve szórakoztató- és bevásárlóközpontok fejlesztésére specializálódott a fejlődő piacokon. Fő célterületei a fővárosok és a jelentősebb helyi központok. A Plaza Centers az izraeli Elbit Medical Imaging csoport (EMIL) leányvállalata. Az EMIL-t a tel-avivi értéktőzsdén és a New York-i NASDAQ-on is jegyzik.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés