Vilma
-8 °C
3 °C

Csökkent a használtautó-import

2006.01.11. 08:42
Egy év alatt megkétszereződött a hiteltörlesztés elmulasztása miatt a finanszírozó bankokhoz visszakerült személyautók száma Magyarországon. A szakma a kereslet szűkülésétől tart, s megkezdődött a kereskedő vállalatok fúziója is.

Az elmúlt évben mintegy 200 ezer személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon. A Belügyminisztérium adatai szerint készült összesítés azonban nagyobb számot mutat, mint amely a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületétől (MGE) várható a napokban, mert a BM-lista az egyévesnél nem idősebb és először forgalomba helyezett autókat, tehát a magánimportot is tartalmazza. Az előzetes becslések szerint a hivatalos márkakereskedésekben 192-195 ezer személygépkocsi kelt el tavaly, míg ez a mutató a korábbi két évben meghaladta a 208 ezret.

A fentiekkel kapcsolatban Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) elnöke lapunknak elmondta: valójában jóval szűkebb a piac, hiszen egy év alatt megkétszereződött a finanszírozó pénzintézetekhez - nemfizetés miatt - visszakerült autók száma, ez 2005-ben már meghaladta a 40 ezret. Az önerő nélküli, illetve a nullaszázalékos hitelek olyan embereket tettek hitelfelvevővé, akik közül sokan nem voltak képesek a törlesztőrészletek fizetésére.

Gablini Gábor szerint az európai használtautó-árakat tekintve Magyarország a legolcsóbbak közé tartozik, mivel a bankokhoz visszakerült kocsik megjelennek a használtpiacon, s emiatt a használtautó-árak 2004 dereka óta folyamatosan esnek. Emiatt ugyanakkor nehezebb az új járművek értékesítése is. Az újautó-eladások 40 százaléka ugyanis a használt kocsik beszámításával jön létre. Az új és a használt közötti, megnőtt árkülönbözetet azonban egyre kevesebben tudják kifizetni, noha Magyarországon a forgalom közel 90 százalékát a legolcsóbb autók, a kiskocsik és az alsó középkategóriás járművek teszik ki.

Horváth Zoltán, a Porsche Hungaria használtautó-üzletága, a Weltauto igazgatója szerint azonban csak azok a márkák küszködnek az újautó-eladással és a használt beszámításával, amelyek agresszív értékesítési politikába kezdtek, és egyebek között nullaszázalékos önrésszel is el lehetett vinni modelljeiket. Ezek alátámasztására idézte a Weltauto számait, amelyek szerint a cég 30 kereskedő partnere tavalyelőtt 6300 használt autót adott el, s a 40 tagúvá bővült hálózat 2005-ben már 9 ezret értékesített. Az importőrök egy része szerint az ilyen értékesítési stratégia az egész piacnak árt.

Gablini Gábor elmondta: a márkaimportőrök részéről már biztató jelek mutatkoznak. Szerinte ugyanakkor az idén tovább szűkülhet a piac, s miután a szalonjukat-szervizüket hitelből épített kereskedések jövedelmezősége alacsony, megkezdődtek a cégfelvásárlások és -összeolvadások. A magyar piac nem tud eltartani közel 700 kereskedőt, míg a több értékesítési pontot fenntartó vállalatok költséghatékonyabban dolgozhatnak.

Öröm az ürömben, hogy a használtautó-importot jelentősen visszafogta az MGE és a Gémosz által szorgalmazott regisztrációs adó bevezetése. Lengyelországban nem vezették be ezt az adónemet, így az EU-csatlakozást követően a korábbi 150 ezres használtkocsi-import 800 ezerre nőtt, s ezzel párhuzamosan az új autók értékesítése jelentősen zuhant. A folyamat máig tart Lengyelországban, hiszen a több mint 400 ezres értékesítési szint 2004-ben 318 ezerre csökkent, míg tavaly 10 hónap alatt már csak 200 ezer új kocsi talált gazdára. Ezzel szemben hazánkban szeptember végéig 27 436 importált használt autót helyeztek forgalomba, míg a 2004-es három negyedéves összeg még 31 874 volt.