Ambrus
-7 °C
3 °C

Kilengések az autópiacon

2004.04.19. 08:29
Bár a végleges összesítés csak néhány nap múlva várható, a Napi Gazdaság által megkérdezett mintegy másfél tucat márkaimportőr adatai alapján igen nagy kilengéseket mutat az idei első negyedévi magyarországi újautó-értékesítés.
Egyes kereskedőknél akár 50 százalékot is meghaladó többletet hozott a három hónap, míg másoknál ugyanilyen mértékű visszaesést. Az azonban szinte mindegyik márkánál elmondható, hogy a február volt a legnehezebb időszak, hiszen a regisztrációs adó bevezetésével olyan adminisztrációs akadályokba ütköztek a forgalmazók, illetve a márkakereskedők, ami igencsak megnehezítette az új autók átadását. S ugyan a végleges adatokra még várni kell, az már elmondható, hogy ennek eredményeként jelentősen lassult az új autók eladásának bővülése.

Jobban fogy a luxus

Jól illusztrálja ezt, hogy például az Opelnél az elmúlt évek havi 1500 körüli átlaga után februárban csak 790 új autót adtak el, míg márciusban már ennek csaknem háromszorosát. Hasonló tendenciát mutatnak a Ford statisztikái, a cégnél az eladott 3923 új autó mintegy felét márciusban vették át a vevők.

A fogyasztási adót felváltó regisztrációs díj bevezetése nyomán számos prémium- és luxusautó-márka forgalmazója jelentős összegű (negyedmillió forinttól akár nyolcmillióig terjedő) árcsökkenést jelentett be, ami a korábbinál több autó vásárlását generálta. Így történt ez például az Audinál, ahol több mint tíz százalékkal nőtt az értékesítés, negyven százalékkal nőttek meg a Porsche-eladások, az új BMW-ből pedig 75 százalékkal fogyott több, mint egy évvel korábban.

A Mercedesekből ugyanakkor csaknem húsz százalékkal kevesebbet adtak el, igaz, ezen belül növekedést mutat az E-osztályú, valamint a terepjáró M-osztályú autók értékesítése.

A kicsiknek is jó

Változatos a kép a kis- és középkategóriájú autóknál. Például míg az Opel 4542 személyautót és kishaszonjárművet adott el, ami csaknem 1500-al kevesebb a tavalyi első negyedévnél, addig a szintét General Motors-érdekeltségű, itthon jórészt azonos háttérrel forgalmazott Daewoo 3626 darabos eladása közel nyolcvan százalékos növekedés eredménye.

Jelentősen, csaknem hatvan százalékkal ugrott meg a Toyota forgalma, 53 százalékkal a Fordé. Csaknem 2380 új autó értékesítésével a FIAT is közelített az ötven százalékos eladásnövekedéséhez. Leginkább a Puntót és a Pandát keresték a vevők.

A tavalyi 21 százalékos éves átlagot meghaladó, 25 százalékos növekedést ért el a Volkswagen, 3525 új személyautó értékesítésével. Mazdákból csaknem félezer fogyott, 13 százalékkal több, mint az első negyedévben.