Ambrus
-7 °C
3 °C

Nem üzlet a használt autó?

2003.04.11. 09:46
Az életkori szigorítás miatt már nem akkora üzlet a használt gépkocsik behozatala, mint korábban. Egyes vélemények szerint jó, ha a forgalom az előző évi kétharmadát eléri decemberre. Eddig valamivel több mint tízezer "levetett" kocsi érkezett az idén. Tavaly ilyenkor a számuk már meghaladta a 17 ezret.
Az év végi szabályszigorítás érezteti hatását: április elejéig jóval kevesebb használt autót hoztak be az országba, mint tavaly az első negyedévben. December utolsó napjaiban döntött úgy a gazdasági tárca, hogy a külföldről származó használt személygépkocsik életkorát korlátozza. Eszerint az idén januártól az év végéig csak 1996-os évjáratú, vagy annál fiatalabb autók hozhatók Magyarorszá-gon forgalomba.

Az első három hónapban a kereskedők alig hétezer használt gépkocsit kívántak elvámoltatni a tavalyi közel tízezerrel szemben, a magánforgalomban pedig mindössze 3700-at, a tavalyi első negyedévi mennyiség felét. Az eddigi adatok szerint havi átlagban még az ezret sem éri el a határon nyilvántartásba vett járművek száma. Ez egy évvel korábban közelítette az 1500-at.

Még beindulhatnak az autóvásárlási túrák

De korai még becslésekbe bocsátkozni arról, hogy az év végéig hogyan alakul a behozatali kedv - állítja Fekete Attila, az importautókra specializálódott vámhivatal parancsnokhelyettese. Szerinte még változhatnak a tendenciák. Azt ugyanis nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy meglehetősen zord volt az időjárás az év elején, ami nem kedvez a külföldi utazásoknak, és különösen nem a csoportok részére szervezett autóvásárlási túráknak.

Más szakmai vélemények szerint azonban jelentősen visszaesik a használtautó-import, a tavalyi közel százezernek legfeljebb a kétharmada érkezik be az országba. A kereskedők - nyilván érthető okok miatt - már nem látnak akkora fantáziát a használtkocsi-üzletben, mint korábban.

A szigorítás előtt belehúztak az importőrök

Tény, hogy a teljes életkori liberalizációnak "köszönhetően" az utóbbi években elárasztották az országot az idős járművek. A szigorításokról tavaly ősszel lábra kapott hírek hatására elképesztő energiával "húztak bele" az importőrök: decemberben voltak olyan napok, amikor több mint ezer járművel jelentkeztek elvámolásra a határon. Ezek zöme meglehetősen öreg autó volt, köztük szép számmal képviseltették magukat a 300-400 ezer forintért kínált, 10-13 éves példányok. Mindennek fényében nem véletlen, hogy a hazai személy-autók átlagéletkora alig marad 12 év alatt.

Noha most már szűkebb a mozgástér, azért igyekeznek a felső határ közelében maradni a kereskedők. Az eddig behozott kocsik nagy része 1996-98 között készült, csak elvétve akad olyan, amelyik tavaly vagy tavalyelőtt jött le a gyártósorról. A fiatalítás jót tesz a költségvetésnek is, hiszen a tavalyi statisztikák szerint a négyévesnél nem öregebb járművek után kiszámított vámérték - a befizetendő közterhek alapja - átlagosan megközelítette a másfél millió forintot. Az 5-13 éves autók esetében ez az összeg mindössze 300 ezer forint volt.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!