Idén kétszázezren vennének autót

2005.03.01. 10:17
Hosszú idő óta a tavalyi volt az első év, amikor nem nőtt az eladott új autók száma, az szinte megegyezett az előző évvel. A GKI szerint tavaly 208 ezer darab új autót értékesítettek Magyarországon.
2005 elején a háztartások csupán 1,5 százaléka (56 ezer háztartás) gondolta úgy, hogy várhatóan egy éven belül új személygépkocsit vásárol. További 3,8 százalék (143 ezer háztartás) tervez használt autó vásárlását a következő egy évben. A gépkocsi vásárlást tervezők 84 százaléka gondolta úgy, hogy hárommillió forintnál kevesebbet, 10 százaléka három-hat millió forint között, 6 százaléka pedig hatmillió forint feletti összeget költ a gépjármű megvásárlására.

A személyautó vásárlását tervezők 30 százaléka a teljes vételárat egy összegben kívánja kifizetni, míg 55 százaléka várhatóan részletfizetés mellett dönt. A vásárlók 10 százaléka akarja a finanszírozást lízing formájában megoldani, 5 százalék választott egyéb formát.

Minden adott a vásárláshoz

A 2005-ben várható értékesítés megítélése nehéz. Minden adott ahhoz, hogy a gépkocsi-kereskedők jó év elé nézzenek. A GKI Rt. előrejelzése szerint a lakosság nettó keresete nyolc százalékkal növekszik négy százalék körüli infláció mellett. A személygépkocsi-árak 2005 januárjában gyakorlatilag változatlanok maradtak, noha a regisztrációs adó emelése a drágulás irányába hatott, ráadásul 2005. január 1-től bekerült az áfa-alapba. Ugyanakkor az erős forint mérsékelte az árfelhajtó hatást. A fogyasztói árak változatlansága az jelenti, hogy a kereskedők akciók keretében ellensúlyozták az állami intézkedések árfelhajtó hatását.

A GKI Rt. felméréseiben növekedett a személygépkocsi vásárlást fontolgató háztartások aránya. A forintkamatok 2005 során várhatóan csökkennek, igaz, a gépjármű finanszírozásban gyakoribb euró kamatok előreláthatólag emelkedni fognak. A külső feltételek azonban összességében kedvezőek a személygépjármű-piac szempontjából.

A fenti tényezők ellenére is megfigyelhetők a fizetőképes kereslet telítődésének jelei Magyarországon. Ezt támasztja alá a 2004-ben stagnáló piac, mely annak ellenére nem bővült, hogy a gépjármű kereskedők a hitelbírálatnál csekély szigort mutattak. A 2005. évi kilátásokat rontja a januári igen alacsony értékesítés, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete adatai szerint mindössze 10740 darab személygépkocsi talált gazdára az év első hónapjában. Igaz, az év első néhány hónapja hagyományosan rossz időszak. A GKI Rt. várakozása szerint idén szerény mértékben, de valamelyest, egy százalékkal mégis tovább nőhet az eladott személygépkocsik mennyisége.