Eleonóra
1 °C
7 °C

Kartellel gyanúsítja az autópálya építő cégeket a versenyhivatal

2003.05.09. 19:25
Versenyhivatali vizsgálat indult a jelenleg is autópályát építő cégek ellen, annak kiderítésére, hogy a múlt év decemberében kihirdetett nyílt közbeszerzési eljárás kapcsán egyeztették-e ajánlati áraikat. Erről a Gazdasági Versenyhivatal tájékoztatta az MTI-t közleményben pénteken, a Gazdasági Minisztérium korábbi közlését megerősítve.
A folyamatban lévő eljárásnál, a versenytörvény értelmében csak a vizsgálat, majd a versenytanácsi határozat megszületése után tájékoztatják a közvéleményt. A versenytörvény szerint, a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmával kapcsolatos vizsgálat legfeljebb 180 napig tarthat. A GVH kartell csoportja által elkészített vizsgálati jelentést, javaslattal továbbítják a háromtagú versenytanácsnak.

A versenytanács nem köteles figyelembe venni a vizsgálati jelentés javaslatát, és döntése akár ellenkező eredménnyel is zárulhat, mint amit a kartell csoport vizsgálati javaslata majd tartalmaz. Ennek megfelelően a GVH versenytanácsa várhatóan ez év októberében hozza meg döntését. Bodnár Zoltán, az NA Rt. vezérigazgatója ezzel kapcsolatban pénteken az MTI-nek elmondta: a GVH hivatalból értesítette a társaságot az autópályaépítő cégek elleni vizsgálat megkezdéséről. Kiemelte: a GVH véleménye szerint a kartellgyanú ügyében az NA Rt.-t nem gyanúsítják semmivel.

A kérdésre, hogy milyen következményekkel jár, ha a GVH valamely útépítőket kartellezés miatt elmarasztalja, a vezérigazgató közölte: az NA Rt. akkor megvizsgálja a versenytanácsi határozatot, ám a már megkötött autópálya szerződéseket nem veszélyeztetné, az építők tovább végezhetnék munkájukat. A felvetésre, hogy az esetlegesen kartellezésen ért útépítő cégek a jövőben indulhatnak-e közbeszerzéseken, Bodnár Zoltán kiemelte: a közbeszerzési törvény szerint, az ilyen cég valóban kizárható az eljárásból, ám ez nem kötelező.

Az MTI korábbi tudósítása szerint, 2002. december 13-án a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. három autópálya-tender nyertes konzorciumot hirdetett ki. A kivitelezők között van az Egút-Debmut Rt. alkotta M3 Görbeháza 2002 Közös Vállalkozás, amely 18,054 milliárd forintért építi meg az M3-as autópálya Polgár-Görbeháza közötti szakaszt. A Strabag Kft. 44,767 milliárd forintért vállalta az M7-es Becsehely-Letenye, és az M70-es Letenye-Tornyiszentmiklós közötti szakaszát. A harmadik győztes, a Hídépítő-Betonút Rt. alkotta Szárszó konzorcium, amely 65,145 milliárd forintért kivitelezi az M7-es Balatonszárszó-Ordacsehi közötti szakaszt. A GVH azt nem tudta megerősíteni, hogy mindhárom eljárás győzteseinél vizsgálódik az árkartell gyanúval kapcsolatban.