Gyenge forint, drágább autók?

2006.04.07. 16:36
Az utóbbi hónapokban jelentősen gyengült a forint, kérdés, hogy az autópiaci szereplők ebből mekkora összeget hárítanak át az autósokra. Úgy tűnik, az importőrök egyelőre lenyelik.
Az autóimportőr cégekhez intézett kérdésre adott válaszok alapján egyelőre nem lesz áremelés, ám mindenki "nagyítóval" figyeli az árfolyamokat. Míg január eleje és február közepe között 250 forint között jegyezték az eurót, az utóbbi hetekben már tartósan 260-265 forint körül jár az árfolyam, s egyes szakértők szerint további gyengülés várható. Az eddig 7-8 százalékos gyengülés kihatással van az autópiacra, legalábbis a külföldről behozott gépkocsik beszerzési árára. Egy 10 ezer eurós listaárú gépkocsi a januári 2,5 millió forint helyett immár 2,65-2,7 forintba kerülhetne. Kérdés, hogy az autópiaci szereplők hogy viselkednek ebben a helyzetben.

Mit mond az Opel?

Az GM Hungary kommunikációs vezetője, Dános András felvetésünkre közölte: a társaság egy ideig le tudja nyelni az forint mozgásából adódó kiesést. Folyamatosan figyelik az árfolyamot, s ha az olyan szintet ér el, akkor lépni fognak, s ezt közlik is a nyilvánossággal. Dános kifejtette, nincs automatikus árfolyam-követési mechanizmus, a kínálatban szereplő modellek árait az anyacéggel, a GM Europe-pal közösen a piaci viszonyoknak megfelelően határozzák meg. Az árakat minden importőr óvatosan mérlegeli, ez egyfajta piaci játék, ami persze véresen komoly - fogalmazott a szakember.

A szóvivő közölte: az idei évben némi piacbővülésre számítottak, ugyanakkor, ha a gazdasági tényezők kedvezőtlenül alakulnak, akkor elmaradhat a várt a növekedés. Az Opel a múlt decemberben magyarországi történetének legjobb hónapját zárta 4,5 ezer darabos eladással. A kiugró teljesítmény az előrehozott vásárlásokkal magyarázható. Mint mondta, részben a regisztrációs adó januári növekedése járult hozzá a decemberi teljesítményhe, mivel azok, akik rövid távon valóban autót akartak vásárolni, decemberben letudták a beszerzést, ezért a január és a február "csendesen" indult. A márciusi eladások már megfeleltek a várakozásoknak, ami 2200-2300 eladott autót jelent.

Az Opel egyébként 3 új modellt mutat be az év hátralévő részében. Nyáron jön az Astra TwinTop, a német márka kupé-kabriója. Ez az Opel imidzse szempontjából fontos, de nem számít volumenmodellnek. Nem úgy mint az új Corsa, amely szeptemberben jön a magyar piacra. Dános kiemelte: az Astránál bevált módszert alkalmazzák, vagyis lesz a hangsúlyozottan sportos kivitelű 3 ajtós modell, míg az 5 ajtós változattal a hagyományosabb autókat kedvelőket célozzák meg. "Nem csak a hiányzó hátsó ajtó különbözeti meg majd ezeket a Corsákat" - mondta Dános. Az Opel a karácsonyfa alá új szabadidő-autóját (SUV), az Antarát szánja. A német márka utoljára a Frontérával szerepelt ebben a szegmensben.

... és a BMW?

Január 27-e óta ugyanazokkal az árakkal dolgozunk - mondta a "forintos" kérdésre Tar Ágnes, a BMW Magyarország kommunikációs vezetője. Természetesen állandóan figyelik az árakat, évente általában kétszer van felülvizsgálat, ekkor módosíthatják esetleg a listát, de ez nem törvényszerű. Mivel prémium márkáról van szó, kevésbé árérzékenyek a vásárlók - mutatott rá, hozzátéve: "a hosszú távú pénzügyi tervezés miatt kalkuláltak árfolyamváltozásokkal, így egyelőre nem kellett változtatniuk a kiskereskedelmi árakon." A cég egyébként tavaly rendkívül jó évet zárt, 60 százalékkal nőttek a márkakereskedői eladások, ez a tendencia idén folyatódott, az év első hónapjában, a január ugyanis nagyon erős volt. Február a vártnak megfelelően alakult, s a negyedéves adatok legalább elérik majd a tavalyi szintet.

Ebben az évben jön a hazai piacra a Z4 roadster és a Z4 M jelzésű sportautó, ezek várhatóan nyártól lesznek elérhetők a hazai piacon. A cég egyébként két új "üzletágat" is indított. immár a BMW Magyarország a bajor konszern által gyártott motorkerékpárok forgalmazója és hivatalos szervizelője. Emellett pedig bevezették a Premium Selection üzletágat. Ezek jellemzően a német gyár dolgozói által használt, egy-két éves modellek, előnyük a hagyományos használtpiacon beszerezhető BMW modellekkel szemben, hogy garantáltan márkaszervizben voltak javítva, és ismert előéletű járművek. Tar Ágnes, az idei év kapcsán elmondta továbbá, hogy vidéken - Miskolcon, Kaposváron és Békéscsabán - nyitnak idén új szalont, s várhatóan Budán is átadnak egy új márkakereskedést.

...hát a Porsche Hungaria?

Importcég révén az egyik legalapvetőbb árképző tényező az árfolyam - közölte Dr. Vérten Sándor, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója. A cég folyamatosan szondázza a kurzust, s ennek megfelelően módosítja az árakat, de hirtelen ármódosításokra nem került sor. Ha tartósan gyengül a forint, akkor persze kénytelen árat emelni a társaság. A szakember hozzáfűzte: jelenleg egyébként - a mostani árfolyamhoz mérten - relatív olcsóbban lehet számos modellt megvenni. A raktáron lévő autók ugyanis a korábbi árfolyamon értekeztek be az országba - mondta, s hozzátette, a forintgyengülés eddig nem befolyásolta számottevően a forgalmat.

Az első negyedévről szólva elmondta, bár a pontos adatok még nem állnak rendelkezésre, de annyi biztos, hogy az idei év jobban indult, mint a tavalyi. Valamennyi márkánál növekedést ért el a cég, a kiugróan teljesített a Volkswagen és a Skoda is. Összességében a bázisidőszaki 7686 autóval szemben az idén 9950 darab autót adott el a társaság. A Porsche Hungaria óvatos derűlátással tekint az idei évre, reményeik szerint tartani 44 ezer darabos eladást. Vérten az újdonságokról szólva elmondta, az idén jön a nagy teljesítményű, sportos Skoda Octavia RS és ősszel a Skoda Roomster, a Volkswagen az EOS kupé-kabrióval és új motorokkal rukkol elő.

...Fiat?

A többiekhez hasonlóa nyilatkozott a Fiat Magyarország illetékese is. Mint mondta alapvetően nem terveznek áremelést, ők is követik az árfolyamot, ám az listaárakat a piaci helyzetnek megfelelően alakítják.