Judit
3 °C
6 °C

Új kézbe kerülhet Ferihegy

2006.02.10. 13:36
Pénteki londoni sajtóértesülés szerint újabb vevőjelölt fontolgatja a Budapest Airportot (BA) is birtokló brit BAA repülőtér-üzemeltető felvásárlását, ami tovább emelte a cég piaci tőkeértékét. A BAA iránt nemrégiben egy spanyol építőipari cég érdeklődött, a mostani jelentkező egy befektetési csoport.
Londoni lapértesülések szerint a BAA-re, amely iránt a héten a spanyol Ferrovial építőipari és szolgáltató cég jelezte érdeklődését, a Star Capital nevű pénzügyi befektetési csoport is felvásárlási ajánlatot készít elő. A The Times szerint a Star Capital "hetek óta" dolgozik az ajánlaton, jóllehet az előkészítés "korai szakaszban" jár, és a befektetőcsoport még nem kereste meg hivatalosan a BAA-t. Egy, a BAA ügyeihez közelálló, a Reutersnek nyilatkozó forrás szerint viszont nem valószínű, hogy a Star Capital egyedül ajánlatot tenne, ehhez nem elég nagy.

A részvényeknek jót tett a hír

Előzőleg a Ferrovial is azt közölte - bár egyelőre szintén nem hivatalosan -, hogy fontolgatja a BAA átvételét, de egyelőre ők sem tárgyaltak a BAA vezetőivel. A felvásárlási tervekre a brit repülőtér-üzemeltető részvénye a héten több mint 20 százalékkal emelkedett; ebből 15 százalékot csak szerdán, a Ferrovial-ajánlatról szóló hírek hatására.

A pénteki hírre a BAA-papír - jóllehet kisebb mértékben - még tovább drágult a Londoni Értéktőzsdén (LSE): a részvény a 7,795 fontos előző napi záróról a pénteki déli kereskedésben 13,00 pennyvel, 1,67 százalékkal 7,925 fontra erősödött. Londoni iparági elemzők szerint bármely sikeres átvételi ajánlatnak legalább 9 fontos részvényenkénti ajánlati árat kell tartalmaznia, ami 9,7 milliárd fontra értékelné a repülőtér-üzemeltetőt. A BAA-nek emellett 5,3 milliárd fontos adóssága, 6 milliárd fontos beruházási programja, nyugdíjkasszájának pedig 194 millió fontos hiánya van.

A nagy nemzetközi hitelminősítők, amelyek a Budapest Airport 75 százalék mínusz egy részvényének és 75 évi üzemeltetési jogának decemberi megvásárlása után azonnal leminősítették a BAA cégadósi osztályzatát, a szerintük jórészt hitelből fedezendő, készpénzes átvételi tervek megvalósulása esetére a héten ismét a BAA-t fenyegették meg további leminősítéssel.

A Moody's Investors Service a már csak megszorításokkal befektetőinek tekintett "Baa1"-es szintre sorolta vissza az addigi elsőrendű "A3"-ról a brit cég hosszú távú adósságát, azzal az indokkal, hogy az BA-tranzakció hiteligénye miatt a BAA adósságrátái a következő években már nem fognak megfelelni az "A" elsőrendű befektetői adósosztályzat kritériumainak. Nem sokkal később, szintén a Budapest Airport-ügylet miatt a Standard & Poor's is lerontotta - jóllehet még az elsőrendű befektetői sávban hagyta - a BAA adósosztályzatát, a hosszú lejáratú "A plusz", valamint a rövid futamú "A-1 plusz" addigi általános cégadósi besorolást "A"-ra, illetve "A-1"-re süllyesztve.

Az újabb leminősítések éppen akkor emelnék a BAA tőkepiaci finanszírozási költségeit, amikor a brit cég az 1,3 milliárd fontos Budapest Airport-ügylet refinanszírozására és az ambiciózus hazai beruházási programra - főleg a londoni Heathrow repülőtér ötös termináljának építésére - összesen csaknem 3 milliárd eurós, változó lejáratú euró- és sterlingkötvény-sorozattal jelent meg az adósságpiacon. A BAA-kötvények késedelmes fizetővé válása elleni befektetői biztosítási költségek a londoni piacon a héten már jelentősen emelkedtek, azzal egy időben, hogy a cég részvényei több mint 20 százalékkal erősödtek.

A BAA nem reagált

A BAA a Star Capital érdeklődéséről szóló hírre még nem reagált; pénteken Londonban kiadott hivatalos befektetői tájékoztatójában egyelőre csak annyit közölt, hogy jelenleg "tanulmányozza" a Ferrovial átvételi szándékának az új kötvényre gyakorolt hatásait. A BAA előző napi közleményében alig burkoltan a Ferrovial ajánlatának elvetésére ösztökélte részvénybefektetőit, arra az esetre, ha a spanyol cég ellenséges felvásárlással próbálkozna. E közlemény szerint az igazgatótanács "bizakodó" a cég üzleti jövőjével kapcsolatban, a vállalatnak "egyedülálló" portfoliója van "világklasszis" repülőterekből, egyebek mellett most már Magyarországon is, és ezeknek a fejlesztése, amit "a helyi kormányok is támogatnak", komoly lehetőséget jelent a cégcsoportnak.