Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Kevesebb a bankkártyacsalás

2005.12.22. 11:53
Magyarországon a bankkártya-használatból eredő, a kibocsátónál keletkezett károk felét az ügyfelekre terhelik. A kárösszegen belül a netes visszaélések aránya csekély.
Az MNB tanulmánya szerint a bankkártya-üzletben a kibocsátói oldalon az első félévben kár 103,8 millió forint kár merült fel, az egy évvel korábbinál 3 százalékkal kevesebb. Ez a százmilliós összeg kibocsátói forgalom 0,004 százalékát teszi ki, az egy évvel azelőtti 0,005 százalék után. A veszteség 10 százalékkal 91 millió forintra csökkent. Ennek több mint egyharmadát a kibocsátó bankok írták le saját könyveikben, közel felét kártyabirtokos ügyfeleikre terhelték rá, a fennmaradó részt pedig az elfogadó bankokra hárították át.

A kárösszeg feléért az ellopott és elvesztett kártyákkal történt visszaélések felelősek, míg a hamisított plasztiklapokkal elkövetett machinációk valamivel több, mint egyharmadát teszik ki. Az online vásárlást a kutatások szerint visszafogó nagy mumus meglehetősen kicsi: a mail/telefon/internet-hálózatokon keresztüli kártyahasználathoz kapcsolódó kár aránya csupán 7 százalék volt. Ez a virtuális kártyák kibocsátásával, valamint a biztonságos kártyahasználatot minden visszaélési kategóriában elősegítő SMS küldéssel magyarázható. (A műveleteket követő SMS küldésen kívül a kibocsátók kártyáik EMV chippel történő ellátásával, monitoring rendszereik folyamatos fejlesztésével és a PIN kód várhatóan egyre gyakoribb használatának előírásával igyekeznek korlátok közé szorítani a visszaéléseket.)

Az elfogadói üzletágban felmerült kár 9 százalékkal 64 millió forintra nőtt, a forgalomhoz viszonyított arány 0,003 százalék maradt. A mail/telefon/internet útján, valamint az elvesztett kártyákkal okozott kár kategóriák kivételével, abszolút értékben, mindegyik visszaélés formában csökkent a kárérték. Itt is az ellopott és a hamisított kártyák viszik a prímet, rendre 34, illetve 30 százalékkal, a kárösszeghez viszonyítva. E téren ugyanakkor csökkenés történt, részben annak köszönhetően, hogy a bankok már a szerződéskötés során biztonsági szempontból szűrik a kereskedőket, másrészt folyamatosan fejlesztik kártyafigyelő programjaikat.

Növeli a kártyaelfogadás biztonságát a POS berendezések chip kártya elfogadására alkalmassá tétele is. A 34 millió forintos veszteség több mint felét a kibocsátókra, több mint tizedét a szerződött kereskedőikre terhelték a bankok, egyharmadnyi részt pedig saját könyveikben kényszerültek leírni.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!