Készül a banki csomag

2007.06.14. 07:52
Pénzügyi ombudsmani intézményt javasol a bankszövetség. A bankok nem értettek egyet a Várhegyi-anyag sok megállapításával, így készítenek a banksövetség is készít egy javaslatcsomagot. A legnagyobb vita a számlaszám-hordozhatóságon van.

A magyar bankszektorban jelentős a verseny, sőt egyes területeken még erősebb is, mint az európai átlag, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lennének hiányosságok, amelyeken javítani kell – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke. A szervezet megbízásából a McKinsey által készített tanulmány megállapításai alátámasztják ezt az álláspontot.

A tanulmánynak ugyanakkor – szögezte le Erdei Tamás – nem az volt a célja, hogy egy kontra Várhegyi-anyag készüljön, annál is inkább, mert a bankbizottság megállapításai közül sokkal a bankszövetség is egyetért, ráadásul a McKinsey-anyag szerint is van több olyan terület, ahol van mit javítania a magyarországi bankoknak.

A bankbizottság javaslatainak egy részével viszont szakmailag nem tudnak azonosulni a bankok. Ilyen például a számlaszám-hordozhatóság lehetősége, amelynek – a szervezet megítélése szerint – horribilis költségvonzata ellenére nagyon kevés gyakorlati haszna lenne. A szövetség által életre hívott nyolc munkacsoport jövő hét közepére készíti el a lakossági bankszolgáltatásokkal kapcsolatos javaslatait, és a rákövetkező héten juttatják el azokat a kormányfőnek.

A javaslatok egy része – mint például az etikai kódex – önszabályozással is megoldható, ám akadnak olyan kérdések is – például a pozitív adóslista létrehozása –, amelyeket csak jogszabály-módosítás útján lehet rendezni. Az elnök hangsúlyozta: a korábbinál mindenképpen nagyobb figyelmet kell fordítani a fogyasztóvédelemre, de ez csak előre meghatározott, átlátható játékszabályok szerint lehetséges. Ennek érdekében a szervezet a pénzügyi ombudsman intézményének létrehozását javasolja a kormánynak.

A McKinsey-tanulmány megállapításai kapcsán Erdei Tamás rámutatott: a hazai bankszektor koncentrációja európai összehasonlításban nem nagy, hiszen az első három szereplő piaci részesedése nemzetközi összevetésben is igen alacsony. A verseny erősödésére utaló jel, hogy a fiókhálózat sűrűsége alapján Magyarország pozíciója gyorsan javul, és rövid időn belül meghaladja az európai átlagot.

Az elnök szerint nem megalapozott az a közvélekedés, hogy Magyarországon alacsony lenne a bankváltási hajlandóság, vagy komoly nehézségekbe ütközne a szolgáltatóváltás: hazánk az előbbi mutató alapján a negyedik helyen áll az uniós tagállamok között, az új folyószámla nyitása pedig az esetek túlnyomó többségében már semmiféle adminisztrációs teendővel nem jár az ügyfél számára. Ami pedig az átlagos folyószámla-költségeket illeti: hazánkban az egy ügyfélre jutó költség 53 euró, szemben a 135 eurós európai átlaggal.