Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Még idén eladja bankjait az állam

2003.05.08. 11:20
A kormány szerdai ülésén elfogadott határozat szerint még az idén privatizálják a Postabankot, a Földhitel- és Jelzálogbankot, valamint a Konzumbankot. László Csaba pénzügyminiszter a szerdai kormányülést követően elmondta: tartható az idei 200 milliárd forintra tervezett privatizációs bevétel. A Fidesz szerint a kormány nem gondolta végig a bankprivatizáció következményeit.
A pénzügyminiszter elmondta: mindhárom pénzintézetnél eladják az állami tulajdon egészét. A tervek szerint mindhárom bank esetében még az idén lezárul a privatizáció a pénzügyi teljesítéssel együtt. Az idei privatizációs összbevételt a kormány az infrastrukturális beruházásokra fordítja, tehát a bevételek nem érintik a költségvetési politika alapvető kérdéseit.

Postabank: garanciák vevőnek, eladónak

A Postabank esetében a kétfordulós értékesítés második fordulójában a legmagasabb árat kínáló szakmai befektető veheti meg a pénzintézetet - jelentette az MTI. A Pénzügyminisztérium - a kormány utasításának megfelelően - kidolgoz egy olyan garanciarendszert, amely világosan és egyértelműen rögzíti az eladó és a vevő kötelezettségeit. Ennek azért van jelentősége, mert a Postabank esetében több, nagy értékre vonatkozó peres ügy is folyamatban van.

A Földhitelbank (FHB) esetében a kormány elfogadta a tőzsdén keresztül történő értékesítést. A pénzügyi tárca vezetője a privatizáció előkészítésénél fontos szempontnak nevezte, hogy a partnerbanki hálózat ne sérüljön. Az FHB növekedő hitelállománya miatt a második fél évben az ÁPV Rt. két és félmilliárd forinttal emeli meg a bank tőkéjét.

A Konzumbank privatizációját az ÁPV Rt. bonyolítja, noha a pénzintézet az MFB portfóliójába tartozik. A bankot a legmagasabb árat kínáló szakmai befektetőnek értékesítik. A kormány eladói garanciát ennél a banknál nem vállal - mondta a pénzügyminiszter, indoklásként megemlítve, hogy a Konzumbank esetében a portfólió könnyen beárazható kockázatot jelent.

Fidesz-kritika a bankprivatizáció miatt

A bankprivatizáció következményeit a kormány nem gondolta végig - állítja Varga Mihály. A Fidesz gazdaságpolitikusa az MTV híradója szerint kérdésesnek tartja, ki foglalkozik majd a magánosítás után a családi gazdaságok és a mezőgazdasági vállalkozók hitelezésével. Az FHB eladásával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Földhitelbanknál van a legdinamikusabban növekvő lakáshitel-állomány, aminek sorsát szintén kérdésesnek nevezte.

Varga azt is tisztázatlannak tartja, milyen hatással lesz a diákhitelezésre, ha megjelenik a profitorientált gondolkodás. A Fidesz-kabinet alatt a Postabank volt az egyetlen pénzintézmény, ahol - nagyon kedvező feltételekkel - diákhitelhez kapcsolódó bankszámlákat lehetett nyitni. Az Index információi szerint jelenleg is ennél a pénzintézetnél vezetik a most élő, csaknem 130 ezer diákhitel-szerződéshez kapcsolódó bankszámlák 97 százalékát, ami 120 ezernél több ilyen bankszámlát jelent.

Az OTP-nek korábban nem kellett a Postabank

A Fidesz, még kormányzó pártként, szintén tervezte a Postabank eladását, ám 2000 őszén megváltoztatta elképzelését. Ekkor már az OTP-vel szerette volna "összeházasítani" az 1989-ben alakult pénzintézetet, amely 2002-ben 406 milliárd forintos főösszeggel 1,8 milliárdos veszteséget termelt. Az OTP akkor át is világította a Postabankot, de végül nem volt hajlandó megfizetni a kormány által elvárt, 30 milliárd forint feletti vételárat. Legutóbb, idén áprilisban a hazai pénzpiac másik meghatározó szereplője, a Budapest Bank jelezte: megvenné a Postabankot.