Ezután is jól mehet a bankoknak

2003.10.28. 08:54
A tegnap nyilvánosságra hozott pénzintézeti adatok alapján elképzelhető, hogy a magyarországi bankok első félévi, kiugróan jó jövedelmezőségi adataiban a harmadik negyedév során sem következett be jelentős változás.
A Pénzügykutató Rt. szakértője, Várhegyi Éva szerint a hazai bankprofit még az Európai Unióhoz való csatlakozás után is magas maradhat. Az imponáló jövedelmezőségi számok ugyanis elsősorban annak köszönhetőek, hogy mind több hitelintézet lép be a lakossági piacra. A lakossági és a kisvállalati piacon - állítja a kutató - aligha lehet külső szereplők megjelenésére számítani, így a verseny nem kényszeríti a bankokat arra, hogy lefaragjanak jelenlegi kamatrésükből.

Kamatrugalmatlanság

Az uniós átlag kétszeresére tehető jövedelmezőség Várhegyi szerint bizonyosan nem a hazai pénzintézetek hatékony gazdálkodásának köszönhető. A költséghatékonysági mutatók ugyan javulnak, de ennek oka elsősorban az, hogy a bevételek olyan ütemben nőnek, amelyet szinte képtelenség a kiadásokkal követni. A magyar bankok ráadásul még mindig főként a kamatbevételek emelése terén jeleskednek.

A szakértő is úgy véli, hogy ezen a helyzeten - mint az az utóbbi időszak eseményeiből is kiderült - nem változtat az sem, hogy mind több Magyarországon már régebb óta jelen lévő szereplő lép a kisvállalati, lakossági piacra. A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy nálunk még mindig a kamatrugalmatlanság a jellemző - ami önmagában is jelzi a valódi verseny hiányát. A megoldás több szakember véleménye szerint is a fogyasztóvédelem hazai megerősítése lehetne.