Nem kapkodnak a bankok a lottómilliárdos után

2005.11.22. 10:00
A legutóbbi telitalálatos lottószelvény tulajdonosának álcázva magunkat kamulevelet küldtünk 11 banknak, milyen ajánlatot tennének bő kétmilliárd forint elhelyezése esetén: bár többen nagyon is komolyan reagáltak, sőt szinte noszogattak, a pénzintézetek többsége válaszra sem méltatott, speciális igényeink - így az azonnali hitelkártya-kiadás - teljesítését pedig senki nem vállalta.
Az eddigi legnagyobb hazai lottónyereményért csak több hónap után jelentkeztek a szerencsések, mint később a Szerencsejáték Rt. elárulta, azért, mert fel akartak készülni az ötmilliárd forint megfelelő fogadására: az idő jelentős részében például bankszámlákat nyitottak, portfoliókezelési tanácsokat kértek. Bár a legutóbbi telitalálatnál, november 5-én "csak" valamivel több, mint két milliárd forintot lehetett elhozni (az összeg így is a azai lottónyeremények top 5-jében van), megnéztük, mennyire van könnyű helyzetben a nyertes, ha a bankokhoz fordul.

Ha anonimitásunkat megőrizve, mailben szeretnénk érdeklődni, rögtön több bank is kiejti magát a (kétmilliárdos betétnél legalábbis feltételezhető) versenyből: nem találtunk mailcímet a Hanwa Bank és a Citibank honlapján sem. Végül 11 banknál jelentkeztünk be, ugyanazzal a levével, közülük kilencnek úgy, hogy láthatták, több bankot is megkerestünk.

Túl sokat kértünk volna?

A pénzintézetektől arra vártunk választ, milyen pluszszolgáltatásokat tudnak kínálni nekünk, ha ekkora összeget helyezünk el náluk, azaz vip-ügyfelek leszünk-e, s ha igen, ez mivel is jár. A levélben az állt: a két milliárdból "1,5 milliárd forintot szeretnék egyelőre bizonytalan hosszúságú időre lekötni - elképzelhető, hogy akár évekre, de lehet, hogy egy éven belül az összeg egy jelentős részéhez, akár egészéhez hozzányúlnék". Jeleztük azt is, szinte azonnal beleugranánk egy kisebb értékű, 50-100 millió forint körüli ingatlanba, illetve némi nézelődés után egy nagyobbat is vennénk, így több százmilliós folyószámlát kértünk.

Még nem jelentkezett a nyertes
Egyelőre a november 5-i nyertes sem jelentkezett a Szerencsejáték Rt-nél. Magyarország történetének negyedik legnagyobb nyereménye 2 milliárd 56 millió 228 ezer 524 forintot jelent a szerencsésnek, az összegért 90 napon belül kell jelentkezni. Bő két héten belül azonban akkor sem fizet a Szerencsejáték Rt., ha a nyertes azonnal telefonál. Somorai László, a cég szóvivője az Indexnek elmondta, az óvási határidők lejárta előtti nyereményvisszatartás gyakorlata ugyan még a szelvények kézzel történő feldolgozásából maradt meg, biztonsági okokból máig alkalmazzák, így véletlenül sem fordulhat elő, hogy az összegre többen jogosultak (pl. két ötös volt), de mivel valaki előbb jelentkezett, elvihette az összes pénzt.

És ami a legfontosabb: mivel a Szerencsejáték Rt. a sorsolásokat követő óvási határidőkre tekintettel legkorábban a számhúzást követő harmadik kedden utal, (a kétmilliárdos szelvényt november 5-én húzták ki), hogy előre is élvezhessük a gazdagságot, november 22-ig gyorshitelt kértünk. Néhány millióért fedezetként egy tehermentes, 10-15 milliós piaci értékű lakást jelöltünk meg, illetve - burkoltan utalva a kétmilliárd forrására - egy százszázalékos állami tulajdonban levő vállalat igazolását arról, hogy az összegre jogosultak vagyunk, és azt a megadott időpontban utalják. Egy másik extraigénnyel is előállítunk, ami már végképp nem tűnt nehezen teljesíthetőnek: még az utalás napján kézbe szerettünk volna kapni egy hitelkártyát, hogy megkezdhessük a költekezést.

Nem kaptak az üzleten a bankok

Ez utóbbi két kérés teljesítésére, úgy tűnik, még azoknál sem lett volna esélyünk, akik válaszra méltatták levelünket. A bankok többsége ugyanis egész egyszerűen nem reagált: lehet, hogy gyanították az átverést, lehet, hogy eleve nem szeretik az ügyfélszolgálati mailboxban az "anonim ügyfél" névről érkező leveleket.

A KDB Bank bankműveleti osztályának ügyvezető igazgatója, Szabó Tamás azonban egy másik magyarázattal is szolgált: mint mondta, a levél alapján ugyan kiderült nekik, hogy a nemrég kihúzott öttalálatos nyerteseként akarunk feltűnni, de ezzel együtt szinte biztosra vették, hogy a megkeresés valamilyen átverés. "Még mindig jobb, hogy az Index, mintha egy másik bank lett volna, alapvetően ugyanis erre gyanakodtunk, és ezért nem is akartunk részletekbe menő ajánlatot tenni" - árulta el a bankár, aki szerint egyszerűen nem akarták a konkurencia előtt feltárni minden ütőkártyájukat. A KDB-t egyébként azért hívtuk fel, mert a válaszadók közül egyedüliként kitértek speciális igényeinkre: a kártyával kapcsolatban jelezték, hogy technikai okok miatt - a kártyát le kell gyártani - nem tudják kérésünket teljesíteni. A hitelről annyit jeleztek: "hitelfelvételre jelzálogfedezet mellett van lehetőség". Érdeklődésünkre Szabó Tamás később azt mondta, ha tényleg semmi probléma nincs a fedezetként felkínált ingatlannal, az adott körülmények között akár néhány napon belül folyósítanának hitelt, "ha hétfőn bejön, péntekig biztos megkapja a pénzt".

A KDB gyorsaságban más vonatkozásban is élen járt: mindössze 16 perccel ugyan második lett, de így is azon két bank egyike volt, mely még a levél elküldése napján, néhány órán belül válaszolt. A november 11-én elküldött levélre elsőként a K&H reagált, de pusztán egy általános ismertetőt küldtek a privát banki szolgáltatásukról. A bankok tapasztalatai szerint a gazdagok nyilván imádják, ha kicsit körülhízelgik őket. A K&H levele legalábbis így kezdődik " A jelentős magánvagyon egy sikeres életpálya eredménye. Álmok, vágyak célok elérésének bizonyítéka és fokmérője. A jelentős magánvagyon érték, értékének megőrzése pedig felelősség. Felelősség az egyén számára önmagával családjával és utódaival szemben. A jelentős magánvagyon kötelezettség. Kezelése, gyarapítása folyamatos törődést, speciális szakértelmet igényel. Nagyobb vagyonok gondozása olyan kérdéseket vet fel, amelyre a kereskedelmi bankok szokványos termékei és szolgáltatásai nem adnak választ. A vagyon gondozására a K&H Prémium Banki szolgáltatások a válasz". Kaptunk egy nevet és egy telefonszámot is, melyen a részletekről érdeklődhetünk, de nem tettük, mert már a levélben is jeleztük: több bankot is megkerestünk, így az első körben a konkrét válaszok alapján válogatunk.

Nem kaptak az üzleten a bankok

Harmadikként - 14-én, hétfőn délben - az ING válaszolt: ajánlatot nem tettek, a hitelkérelmet elutasították a rövid határidő miatt, és személyes megkeresést kértek. A kártyával kapcsolatos kérdésre érdemben nem reagáltak, bár a hitel elutasítása mellett jelezték: "a többi kérdésekben szívesen állunk rendelkezésére".

Ezután érkezett egy viccesebb sorozat első elemeként a HVB Bank első válasza: az anyag a legkonkrétabb volt az összes közül, és bár némi hízelgést ez is becsempészet, teljes portfolióbontást tartalmazott a másfél milliárd forintra. A private banking csoport általános ismertetőjét, bemutatkozását azért itt sem kerülhettük el, és kicsit nevettünk, kicsit bántva éreztük magunkat, amikor a következő szöveggel akartak dicsérni minket: "tudjuk, hogy ügyfeleink jellemzően nem szerencsejátékon szerezték vagyonukat, és abban hiszünk, hogy nem is szeretnék úgy elveszíteni". Akkor viszont már csak nevettünk, amikor a konkrét ajánlatban a word korrektúra programjának nyomait fedeztük fel, a milliárdos ügyfélnek küldött anyag hemzsegett a beszúr-töröl buborékoktól. A hibát ők is észlelték, a kedd késő délután érkezett levél után még aznap este egy újabbat küldtek, ezúttal már maga az üzletág-igazgató: "Tisztelt Leendő Ügyfelünk! Hibánkból egy munkaanyagot küldtünk ki Önnek emailen. Kérem, azt tekintse tárgytalannak, a helyes ajánlatot holnap délelőtt 10.00 óráig küldjük Önnek." A helyes ajánlat valóban meg is érkezett egy személyi bankártól, két nappal rá pedig újra az igazgatótól kaptunk levelet, melyben udvariasan érdeklődött, van-e további kérdésünk, illetve ismét felajánlották a személyes konzultációt. Arról persze a HVB is hallgatott, adnának-e hitelt és kártyát azonnal.

Akiknek nem kellettünk

A Merkantil Bank öt nap után, de reagált, igaz, elutasítóan. Mint írták a cég "legnagyobb sajnálatára nem tud Önnek megfelelő termékeket kínálni". Az MKB-nak egy hétbe telt, mire megírták, köszönik bizalmunkat, "levelét továbbítottuk az illetékes terület felé, hogy felvegyék Önnel a kapcsolatot". Már éppen leírtuk volna, hogy erre nem került sor, amikor 21-án hétfőn délután egyik privát bankáruk válaszolt, azonban csak annyit írt, a befektetni kívánt összeg nagyságára tekintettel személyes megkeresést kér.

Több mint egy hét elteltével a megkeresett bankok közül egyáltalán nem reagált az OTP, az Inter-Európa, az IC Bank, a Porsche Bank és a Volksbank. (A Raiffeisen saját oldalán küldhető levelezése hibaüzenetet küldött a levelek szétküldése időpontjában, az Erste, a CIB és a Budapest Bank egy saját technikai malőr miatt maradt ki a megkeresésekből.)

Nem lennénk lottómilliárdosok

Összességében az a szomorú kép adódik, hogy távolról sem lenne könnyű dolgunk, ha valóban a miénk lett volna a telitalátos szelvény, és egyszerűen csak minél előbb élvezni akarnánk a gazdagságot, vagy akár komolyan gondolkodnánk, hova és hogyan is fektessük be a pénzünket. Bár a bankok szinte mindegyike rendelkezik a kifejezetten nagypénzű ügyfeleknek szánt vip-szolgáltatásokkal, a K&H-nál például a bank levele szerint "ügyfeleink számára különleges szolgáltatási környezetet biztosítunk, Budapesten külön épület áll a rendelkezésükre, mely a zártkörű klubok atmoszféráját idézi és körülményeivel minden igényt képes kielégíteni", a részletekről személyesen akarnak meggyőzni a levelezés helyett.