Gedeon, Johanna
2 °C
21 °C

Negyvenmilliárddal tartozik a Baumag

2003.10.28. 11:12
A közgyűlés hétfői határozata alapján továbbra sem fizeti ki a tagok lejárt tartozását a Baumag, közölte a Népszabadság. A legnagyobb ingatlanszövetkezet negyvenmilliárd forinttal adósa 18 ezer tagjának.
Hétfőn a Baumag Szövetkezet budapesti közgyűlése bizalmat szavazott az ingatlanszövetkezetként működő, ám néhány hete tagjai számára a vállalt kifizetéseket megtagadó társaság eddigi vezetőségének, írja a Népszabadság. Az 1995-ben alakult Baumag azok közé a szövetkezetek közé tartozik, amelyek sokáig betétszerű konstrukciókban tettek ígéreteket befektetők számára magas fix hozam fizetésére. A Baumag ráadásul továbbra is megjelentet hozamígéretes hirdetéseket, amelyekben leszögezi, hogy arra nem vonatkozik a júliustól érvényes törvényi tilalom.

A készpénz elfogyott

Balázs László elnök a közgyűlésen beszámolt arról, hogy a "hetvenmilliárd forint saját tőkéjű" szövetkezet negyvenmilliárd forinttal tartozik a tagoknak, ám tartalék készpénze elfogyott. Kérésére a megjelent mintegy hétezer tag többsége megszavazta, hogy egyelőre továbbra sem fizetnek a tagok lejárt követelései után. Emellett azt is elfogadták, hogy nem teszik pénzzé a hatvan százalékban ingatlanokban álló vagyontárgyakat, hanem folytatják a gazdálkodást a helyzet mielőbbi rendezése érdekében.

Majdnem verekedés

A lap tudósítása szerint a közgyűlésen a hangulat meglehetősen feszült volt. Az ülés elején rögtön megszavazták, hogy nem a Baumag, hanem "a sajtó" tehet a kedvezőtlen helyzet kialakulásáról. Ezt követően azonban számos tag felvetette a vezetés felelősségét is. Egy, később elvezetett tag például kihívta az elnököt az épület elé verekedni, ám a találkozó nem jött létre. Megszavazták azt is, hogy a vezetés a kilábalás időszakában ne kapjon fizetést, néhány hónapon belül pedig új közgyűlést tartsanak.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Tervezi már nyaralását?

Segítünk! Válasszon célpontot nyárra útjaink közül! Tengerparti apartmanok előfoglalási kedvezménnyel!