Kevesebb benzint veszünk

2005.09.08. 07:44
Magyarországon nem a többi országhoz, hanem a fizetésekhez képest drága a benzin. A 98-as és a 95-ös benzinből egyre kevesebb fogy, a dízelből azonban többet veszünk.
Az utóbbi egy-két hónapban a benzin iránti kereslet csökkenésének üteme felgyorsult. Budapesten például júliusi adatok szerint mintegy 8 százalékos visszaesés volt az elmúlt év ugyanezen hónapjához képest - mondta Wilde György, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Ugyancsak változást jelent a 98-as oktánszámú benzin piacának visszaszorulása, ez azonban inkább azzal függ össze, hogy a Mol Rt. a tavalyi év októbere óta ebbe az üzemanyagfajtába nem kever ólompótló adalékokat, így jó néhányan kénytelenek lemondani erről benzinfajtáról.

Ezzel szemben a gázolaj forgalma az utóbbi időben 5 százalékkal növekedett, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a gazdaság növekszik, és az élénkülő szállítási feladatokat leginkább dízelüzemű gépjárművekkel, teherautókkal oldják meg. A bővülésben azonban kétségtelenül az is szerepet játszik, hogy az újautó-eladásokon belül a dízelmotorosok aránya 25 százalék körülire emelkedett - tette hozzá Wilde György. Ez a mutató egyébként Franciaországban vagy Ausztriában 60 százalék körül mozog.

A főtitkár megjegyezte, hogy Magyarországon nem a többi európai országhoz képest magas az üzemanyagok ára, hanem a fizetésekhez képest. Egy átlagosnak mondható fizetéssel bíró osztrák állampolgár ugyanis ötször annyi benzint tud venni egyórai fizetéséből, mint magyar társa, ráadásul Ausztriában kisebb az adó, mint Magyarországon.