Marad a drága benzin

2005.08.02. 11:27
A benzin kiskereskedelmi ára augusztusban átlagosan 275 forint környékén stabilizálódik majd a cég várakozásai szerint, a gázolaj 260-265 forint körül alakulhat. Varró László, a MOL vezető közgazdásza szerint komolyabb ármozgásra nem lehet számítani az elkövetkező hetekben.
A nyáron bekövetkezett áremelés ellenére ősszel az indokoltnál alacsonyabb árat fizetnek majd Magyarországon a felhasználók a gázért. A háztartások által fizetett gázár európai viszonylatban meglehetősen alacsonynak mutatkozik a cég által bemutatott grafikon szerint.

Távolabbi kilátásokról a MOL vezető közgazdásza nem nyilatkozott, a cég várhatóan a jövőben is csak egy hónapos időtávra közöl majd előzetes várakozásokat. A cég nem tervezi ismét előre bejelenteni az üzemanyagok kiskereskedelmi árának változását.

Változó piac

Az üzemanyag kiskereskedelmi piacon a nagykereskedelmi piaccal ellentétben fontos a márka, illetve a márkahűség, melyet erősítik az üzemanyag kártyák. Az elmúlt évben azonban egy átalakulás ment végbe az üzemanyagok piacán, és ez a változás még mindig folyik. A hipermarketek ugyanis egyre több töltőállomást létesítenek. Varró szerint egy finomító építési költségéből ezer töltőállomás hozható létre, ami gyors és egyszerű belépést biztosít az olajpiacra.

A benzinkutak profitabilitása az elmúlt időszakban szűkült, aminek oka egyrészt a diszkont kutak megjelenése, a verseny fokozódása, valamint az, hogy a kiskereskedelmi árak a világpiaci jegyzésáraknál szerényebb mértékben növekedtek. Varró szerint Magyarországon a gázolaj felhasználás gyorsabban fog növekedni, mint a benziné, hiszen a tendencia a dízel autók iránti kereslet bővülésének irányába mutat, melynek oka az alacsonyabb üzemeltetési költségek (alacsonyabb fogyasztás és alacsonyabb üzemanyag ár). Emellett a benzin felhasználás árérzékenysége sokkal nagyobb, mint a gázolajé.

A benzin felhasználás a MOL szerint idén a tavalyi szinten marad, a gázolaj kereslet azonban akár 10 százalékkal is növekedhet éves szinten. A benzin aránya a felhasználáson belül 40-45 százalékos.

A Lukoil magyar szerepvállalásáról a tájékoztatón elhangzott, hogy az orosz cég láthatóan kóstolgatja a hazai piacot, és jellemzően kisebb töltőállomásokat vásárolt meg ezidáig jellemzően az ország keleti felében. A Lukoilnak pénze természetesen van az erőteljesebb magyar jelenléthez, kérdés, hogy ezt megvalósítja-e.

Olajárrobbanás

Az iraki kínálat bővülésre már két éve vár a piac, az újabb és újabb terrorista akciók azonban nem csak fizikai kárt okoznak, hanem a felújítások elhúzódását is növelik, így a konfliktus megoldódása esetén is komoly beruházásokra lenne még szükség a termelés jelentős beindulásához.

Pozitív folyamatnak tekinthető, hogy a korábbi olajár robbanások hatására javult az energia felhasználás hatékonysága, ami az árak stabilizálódása, illetve csökkenése után nem rendeződött vissza. Az eurózónában a belföldi kereslet nem növekszik, így a belföldi üzemanyag felhasználás csak lassan növekszik. Németországban struktúrális problémák vannak, s Nagy Britannia gazdasága is lassulni látszik.

A világ olajfelhasználásának növekedése elsősorban Kínának és az USA-nak köszönhető, és lesz is köszönhető a jelenlegi prognózisok szerint az elkövetkező években. Kínában az elmúlt években erőteljes villamos energia hiány alakult ki több ízben, így dízel tartalékokat építettek ki az országban. eközben az ázsiai országban több beruházást is elindítottak az iparágban, s a motorizáció továbbra is erősen növekszik. A tavalyi olajfelhasználás növekedés 40%-át Kína adta, ötödét pedig az Egyesült Államok.

A kínálat folyamatosan növekszik mind az OPEC tagországok körében, mind az azon kívüli országok esetében, melyek közül kiemelkedő Oroszország kitermelésének bővülése. A kereslet és a kínálat növekedésére az elkövetkező években is számítani lehet, a probléma azonban az, hogy az elmúlt időszakban a kitermelés kapacitás kihasználtsága növekedett, nem pedig a kapacitások bővültek.

Az elemzői prognózisok szerint az olaj ára a jelenlegi magas szinten stabilizálódhat.