Megint csökken a benzin ára

2006.09.11. 13:56
Újabb hat forinttal esik a benzin és öttel a gázolaj ára. A módosítás után a benzin literjének nagykereskedelmi ára 277,6, a gázolajé 279,5 forint lesz szerdától.

A múlt heti 10, illetve 3 forintos mérséklődést követően újabb 6, illetve 5 forinttal csökken szerdától a benzin, valamint a gázolaj kiskereskedelmi ára - tudta meg a Portfolio.hu. Az árak az üzemanyagok nemzetközi jegyzésárainak visszaesése miatt csökkennek.

A múlt héten is tapasztalható lejtmenet a mai napon is folytatódni látszik a nemzetközi piacokon, a délelőtt során az irányadó benzin jegyzésár 3,1, a gázolaj árfolyama pedig 2,1 százalékkal csökkent dollárban, ami forintban 3,7, illetve 2,6 százalékos mínuszt jelent.

Továbbra is megfigyelhető ugyanakkor a gázolaj hazai kiskereskedelmi árának viszonylagos merevsége, a jegyzésárak alakulása alapján ugyanis a dízel esetében nagyobb árcsökkentésre lehetett számítani, mint a benzinnél.

A szerdai ármódosítás után a benzin ára 277,6, a gázolajé pedig 279,5 forintra esik literenként (a különböző kutaknál természetesen jelentősebb áreltérés is megfigyelhető). A megszokottal ellentétes árkülönbség szerdától tehát tovább növekszik a két üzemanyag között.