Natália
-3 °C
8 °C

Drasztikusan drágul a helyiségbérlet

2003.11.28. 08:45
Január elsejétől egyéves felmondási idővel egyoldalúan is felbonthatók lesznek az önkormányzati tulajdonban lévő helyiségek bérlőivel kötött szerződések, miután lejárt a felmondásukat korlátozó tízéves moratórium.
A budapesti kerületi önkormányzatok jellemzően nem tervezik a bérleti díjak hirtelen és jelentős emelését azáltal, hogy felmondással fenyegethetik ügyfeleiket - derül ki a Napi Gazdaság körkérdéséből. Az önkormányzatok többsége arra használja fel az újraéledt lehetőséget, hogy a nem fizető, a lakosságot zavaró, valamint az engedélyezettől eltérő tevékenységet folytató bérlők szerződését felbontsa.

Erősödött a fizetési fegyelem

Az önkormányzatoknak januártól lehetőségük lesz a bérleti díjakat a piaci árszinthez közelíteni. A XIII. kerületben a piaci szintet (ez 10-100 százalékkal magasabb a jelenleginél) öt év alatt fokozatosan kívánja elérni az önkormányzat - mondta Király András igazgató.

Angyalföldön az 1800 bérlő közül mintegy ezret érintenek a változások, közülük 340-nel már tárgyalt az önkormányzat, és eddig 250 ügyféllel született megállapodás. Az önkormányzat egyoldalúan szerződést bont azokkal, akik ellen jogosnak bizonyult lakossági panasz érkezett vagy rosszul és rendszertelenül fizették a bérleti díjat. Az önkormányzat hibát követne el, ha január elsejétől tömegesen felbontaná a szerződéseket - véli Fürst György, Terézváros alpolgármestere. Véleménye szerint ezt az eszközt a notórius nem fizetők ellen lehet hatékonyan felhasználni, a megbízható bérlőket viszont alacsonyabb díj fejében is meg kell tartani.

A VI. kerületben erősödött a fizetési fegyelem, ahogy közeledik a moratórium vége. Az ezres bérlői körből néhány tíz esetben kell majd a szerződésbontás szankciójával élni - mondta Fürst. A XV. kerületben az 548 bérlő közül 125-öt érint a moratórium valamilyen módon (díjemelés vagy felmondás) - tudtuk meg Nagyné Abonyi Katalintól, a vagyon- és lakásgazdálkodási osztályvezetőtől. A "szokásos" felmondási okokon kívül a szerződés felbontására számíthatnak azok is, akiknek bérleti díja messze elmaradt a piaci árszinttől, és nem egyeznek bele a 30-50 százalékos emelésbe. A kerület a lehető leggyorsabban szeretné piacosítani a bérleti díjakat - mondta Abonyi.