Natália
-3 °C
8 °C

Elhúzódhat a béralku

2003.12.19. 08:21
Kapcsolódó cikkek (1)
A jövő évre az Országos Érdekegyeztetési Tanács által elfogadott bérajánlás 7-8 százalékos bruttó bérnövekedéssel számolt. Ez a kormány által előre jelzett 5,5-6 százalékos infláció, valamint az adóváltozások mellett szinten tartást jelent.
Októberben lassult Magyarországon a bérdinamika, ráadásul a vállalati bérszint év/év alapon számított növekedése felülmúlta az állami szféráét. Az idén a tizedik hónapban a közszférában a bruttó bérszint az egy évvel korábbit csupán 4,7 százalékkal múlta felül, miközben augusztusban még 27,6 százalék volt az év/év mutató. A vállalati szektorban nem volt lassulás, az augusztusi 8,3 százalék után ugyanis 9,7 százalék volt októberben a bruttó bérdinamika.

Jövőre 6-7 százalékot emelne a kormány

Mindezek eredményeként az idén az első tíz hónapban a bruttó nominális átlagkereset 12,9, a nettó pedig 15,9 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi szintet - adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal. Így január-októberben a reálkeresetek 10,9 százalékkal lettek magasabbak egy esztendő leforgása alatt, miközben a fogyasztói árindex 4,5 százalékkal növekedett.

Ebben az esztendőben a cégek következetesen 10 százalék alatti mértékben emelték a bruttó kereseteket, a nettó bérek éves növekedési üteme így is eléri a 13,3 százalékot. Ezzel szemben a költségvetésnél dolgozók bruttó bére a tíz hónap alatt 21,1 százalékkal emelkedett.

A jövő évre az Országos Érdekegyeztetési Tanács által elfogadott bérajánlás 7-8 százalékos bruttó bérnövekedéssel számolt. Ez a kormány által előre jelzett 5,5-6 százalékos infláció, valamint az adóváltozások mellett szinten tartást jelent. Így amennyiben az infláció megugrik, az reálbércsökkenést jelenthet.

Zajlanak a béralkuk

Országszerte zajlanak már az ágazati béralkuk. Hódi Zoltán, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének ügyvivője szeriunt azt javasolják a tagoknak, hogy az ágazati megállapodások során vegyék figyelembe a nagyobb infláció lehetőségét. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor év közepén tárgyalják újra a kollektív megállapodást.

A Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSzSz) már megküldte jövő évi bérfejlesztési ajánlatát a munkáltatóknak, ám egyelőre eredmény nincs, mivel a munkáltatói oldal jövő évi gazdálkodásával kapcsolatban sok a bizonytalanság - mondta lapunknak Major Gábor, a szervezet elnökhelyettese. A szervezet 2004-ben mindenképpen infláció feletti bérnövekedést kíván kiharcolni az ágazatban dolgozóknak.

A Dunaferrnél szintén elkezdődtek a bértárgyalások, a felek között azonban még nem született végleges megállapodás. A szakszervezetek elfogadták a kormány haladékkérelmét, így elmaradt a korábban december 18-ára, a közszférában meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájk - mondta lapunknak Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára. Az újabb tárgyalási forduló időpontja január 8. Ha ekkor sem történik előrelépés, akkor a szakszervezet februárban megtartja a munkabeszüntetést. A közszférában azért fogadták el a garantált 6 százalékos béremelkedést, mert itt a bérszínvonal a soros előrelépések miatt 1-2 százalékos bértömeg-növekedéssel jár - mondta lapunknak Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke.