Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A nyugati bérek töredékéért dolgozunk

2005.11.16. 00:05
A norvégok keresik a legtöbbet, az ukránok a legkevesebbet Európában. Az országok rangsorában Magyarország a középmezőnybe tartozik, de a tényleges bért figyelembe véve a skála alsó részébe tartozunk. Nem jobb a helyzet, ha azt nézzük, mit engedhetünk meg maguknak egy átlagfizetésből: mivel az árak már közelítenek az európai színvonalhoz, kevesebb, mint a hatvan százalékát annak, amit egy átlag európai.
A négy-öt-hatszorosát keresik (adózás előtt!) a nyugat európai országok lakói annak, amit az unióhoz legutóbb csatlakozott tíz országban vihet az átlag. Ezen, maximum az arányokat illetően meglepetést jelentő eredményre jutott a GfK Csoport által készített, 26 európai országra kiterjedő, a bruttó átlagbéreket összehasonlító felmérés. Ahogy a kutatás vezetői fogalmaznak: "jelentős szakadék tátong Európa nyugati és keleti fele között". Magyarország az új tagok tízes csoportjában dobogós, de Lengyelország és Csehország is megelőz bennünket.

A norvégok a leggazdagabbak

Az egy főre jutó bruttó átlagkeresetek tekintetében Norvégia vezet a maga 3600 eurós összegével. A második helyezett Németország (3318 euró), míg a harmadik helyen Svájc végzett (2748 euró). Az élbolyban találjuk továbbá Ausztriát, Belgiumot, Finnországot is. Magyarország (583 euró) az adatok tanúsága szerint a középmezőnyben képviselteti magát, bár a visegrádi négyek közül Lengyelország (592 euró) és Csehország (633 euró) is maga mögé utasította hazánkat. Az EU-hoz csatlakozni kívánó Románia (275 euró) és Bulgária (163 euró) is a sereghajtók közé tartozik, a sort pedig Ukrajna (123 euró) zárja.

#alt#

Érdekes lehet, hogy a balti államok is lélektani 500 eurós átlagbér alatt vannak, igaz, Észtországban szinte pontosan ennyi az átlagbér. Ez ismételten felhívja a figyelmet arra a gazdaságkutatók által többször hangsúlyozott tényre, hogy miközben a hármak gazdasága rohamtempóban növekszik, és az eurócsatlakozás szinte valamennyi feltételét teljesítik, a monetáris unióba való belépésük után (ahogy most, a csatlakozást megelőzően is) az infláció, az árszínvonal felzárkóztatása az európai átlaghoz még komoly megpróbáltatásokat jelenthet.

Nem csak a fizetés, az árak is számítanak

Mi az a vásárlóerő-paritás?
2002-ben Magyarországon az egy főre jutó GDP 1,65 millió forintot, az EU15-ben 24 143 eurót tett ki. Ha a magyar adatot a hivatalos árfolyamon (243 forint/ euró) számítjuk át, 6782 eurót kapunk, ez az EU15 28 százaléka. E jelentős nominális távolság azonban kétféle hatásból ered: egyrészt alacsonyabb az árszintünk, másrészt alacsonyabb a hazai GDP/fő volumene, mint az EU15-térségben. E két tényező különválasztását a vásárlóerő-paritás teszi lehetővé, amely azt mutatja, hogy meghatározott áru-, illetve szolgáltatáskörre (az adott esetben a GDP-re) nézve valamely ország pénzének hány egysége rendelkezik ugyanakkora vásárlóerővel, mint a referenciavaluta egysége. A referenciavaluta lehet egy ország pénze (az OECD a dollárt használja viszonyítási pontnak), de erre a célra egy képzetes pénznem is megfelel: az Eurostat a PPS-t (Purchasing Power Standardot) vezette be mértékegységként, amely úgy van definiálva, hogy 1 PPS vásárlóereje azonos 1 euróéval az EU egészének szintjén. Másként kifejezve: az EU25 árszínvonala PPS-ben és euróban kifejezve pontosan megegyezik.

Visszatérve a GDP/fő szintbeli összehasonítására: 2002-ben a GDP-re vonatkozó vásárlóerő-paritás szerint Magyarországon 132,9 forint, az EU15-ben pedig 1,042 euró ért 1 PPS-t, így az utóbbi térség átlagát tekintve 1 euró vásárlóereje 127,5 forintéval volt egyenlő. Ezzel az átváltási kulccsal számolva 12 920 euró volt a hazai GDP/fő "volumene", ez az EU15-régió 54 százalékának felel meg. Az árfolyamon, illetve vásárlóerő-paritáson történő összehasonlítás egybevetéséből az is kiderül, hogy 2002-ben a hazai GDP árszínvonala az EU15 térségének mintegy 53 százalékán állt (6782/12 920=127,5/243@53 százalék). Az 53 százalékos ár- és az 54 százalékos volumenlemaradás együtt adja ki a megközelítően 28 százalékos nominális lemaradást (0,53×0,54@0,28). (részlet Oblath Gábor "Vásárlóerő-paritás: mire jó, és mire nem?" címmel a Világgazdaságban megjelent elemzéséből)

Az árak ugyanis meghatározó jelentőséggel bírnak, ha nem csak összegszerűen a béreket, hanem az ezekből elérhető életszínvonalat is össze akarjuk hasonlítani. A havi átlagkeresetekről szóló adatok összevethetők a GfK európai vásárlóerő-index felmérésének eredményeivel - hívja fel a figyelmet a Gfk új tanulmánya is. A vásárlóerő-index az egy főre jutó, euró paritáson mért, éves jövedelmet jelzi, mely figyelembe veszi - többek között - az árszintek különbözőségét, ezzel elősegítve az egyes országok jobb összehasonlíthatóságát. A legmagasabb havi átlagkeresettel büszkélkedő Norvégiában egy fő éves szinten 16 570 eurót költhet el, míg az egyébként alacsonyabb átlagkeresetet felmutató Svájcban jóval magasabb, 19 554 euró ez az összeg.

Nagy az eltérés az átlagkeresetek tekintetében második helyezett Németország esetében is, ugyanis az EU legnagyobb tagállama, s egyben vezető gazdasági hatalma vásárlóerő tekintetében csak a tizedik helyen végzett egy főre jutó évi 15 961 euróval.

Rajtunk nem segít a vásárlóerő vizsgálat

Magyarország az egy főre jutó 583 eurós havi átlagkeresettel nem fért be az első 20. helyezett közé, vásárlóerő tekintetében pedig még ennél is hátrébb, a 24. helyre szorult. A magyaroknak évente fejenként reálértékben 8096 euró - az összes ország vásárlóerejéből számított átlagnak mindössze 56,5 százaléka - áll rendelkezésére. Összehasonlításképp: a velünk egy időben EU-taggá váló Szlovénia esetében ez a mutató 69,6 százalék, míg a sereghajtó Észtország esetében csupán 43,3 százalék.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.