Vendel
5 °C
20 °C

Bérkiegészítés a közszférában dolgozóknak

2008.05.28. 07:25
Egyösszegű bérkiegészítést kapnak a köztisztviselők és a közalkalmazottak - értesült a Világgazdaság. Ennek oka, hogy teljesülnie kell a tavaly december elején kötött bérmegállapodásnak.

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) tegnapi ülésén a szociális partnerek és a kormány képviselői egyetértettek abban, hogy a vártnál magasabb inflációs szint miatt ki kell egészíteni a közszférában dolgozók keresetét.

A decemberben kötött bérmegállapodásban ugyanis rögzítették, hogy ezen a területen átlagban meg kell őrizni a keresetek reálértékét. Az ehhez szükséges 5 százalékos bruttó béremelést azonban még az idei évre eredetileg tervezett 5 százalékos inflációhoz igazították. Ugyanakkor már a Pénzügyminisztérium is 5,9 százalékos fogyasztóiár-növekedést vár, a Magyar Nemzeti Bank pedig hétfőn 6,3-re módosította az előrejelzését. Eszerint megközelítően 1 százalékos többletbérre lenne szükség a megállapodás betartásához.

A tegnapi egyeztetésen nyitott volt a kormány a keresetkiegészítésre - nyilatkozott Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára. Egyetértettek a felek abban, hogy minden közszférában dolgozó két ütemben azonos összegű többletjuttatást kapjon.

Egyszázalékos emelés esetén minden munkavállaló megközelítően bruttó 25 ezer forint egyszeri kifizetéssel számolhatna. A tervezett megállapodás szerint a konkrét mértéket a béremelések és az infláció évközi alakulása alapján határozzák majd meg. A kormány álláspontja szerint ugyanis azzal is számolni kell, hogy esetlegesen 5 százaléknál nagyobb mértékű lesz a közszférában a tényleges bérnövelés, akkor pedig kisebb mértékű kompenzáció indokolt - magyarázta a főtitkár.

Úgy véli, ennek kicsi az esélye, mivel csak kevés intézményben van erre pluszforrás. Első részletként fejenként bruttó 15 ezer forintot kapnának a közszférában dolgozók júliusban, az előző havi bérükkel együtt. A második - még képlékeny összegű - részhez decemberben, a novemberre járó fizetésükkel együtt jutnának hozzá. A mindenkinek azonos összegű juttatással a kisebb keresetűeket kívánjuk előnyben részesíteni - hangsúlyozta Fehér József.

A látszólag kis összegű kompenzáció nagy értéke, hogy a tervek szerint beépül az idei bérkeretbe, így beleszámít a jövő évi keresetemelés bázisába. Az OKÉT jövő szerdán ülésezik újra, ahol várhatóan aláírják a megállapodást.