Bezár a dunaújvárosi ruhagyár

2005.09.07. 16:46
A kínai áruk okozta piacvesztéssel és az üzem korszerűtlenségével indokolta a Berwin Ruhagyár Rt. dunaújvárosi üzemének bezárását a tulajdonos. A lépés 300 munkahely megszűnését jelenti.
Bezárja dunaújvárosi gyárát a Berwin Ruhagyár Rt. - jelentette be szerdán az angol családi vállalkozás képviselője. A gyár bezárásával 300 munkahely és egy tradicionális iparág szűnik meg Dunaújvárosban - mondta a gyár igazgatója. Domokos László hozzátette: Simon Berwin, a vállalkozás képviselője az üzem korszerűtlenségével, a kínai termékek megjelenése miatti piacvesztéssel, valamint az árat a minőség elé helyező, új kereskedői szemlélettel indokolta a gyár bezárását az érdekvédelmi szervezeteknek és a munkásoknak.

Mivel az üzemnek szeptember végéig még megrendelése van, a termelést szakaszosan állítják majd le. Az első elbocsátások nagy valószínűséggel októberben történnek majd, a végleges bezárásra pedig az év végéig kerül sor - tette hozzá az igazgató. Domokos László információja szerint a dolgozók - akiknek többsége szakmunkás, közép-és felsőfokú végzettségű ruhaipari szakember - a kollektív szerződésben rögzítettek szerint megkapják a végkielégítést és a felmondási időt.

A Berwin Ruhagyár dunaújvárosi üzemében - bérmunkában,- hetente 3500 zakót készítettek, nagyobb részt angliai, kisebb hányadban francia exportra. A termékek minőségével és a munka hatékonyságával szemben soha nem merült fel kifogás - közölte Domokos László. Mint mondta, az üzemépület - amely az 1950-es évektől az 1993-ig történt privatizálásig a Vörös Október Ruhagyár telephelyeként működött - valóban korszerűtlen. Felújítása, korszerűsítése több tízmillió forintba került volna.

Fejlesztésre nem futotta

Bár a fejlesztésekre, felújításokra éveken át pénzügyi tervet készítettek, megvalósításukra soha nem volt pénz, csak a legszükségesebb munkálatokat végezték el- tette hozzá az igazgató. A Berwin Ruhagyár Rt.-nek Vásárosnaményban, Nyíregyházán és Várpalotán ruhagyára, Budapesten logisztikai központja és szabászata van, és magyarországi üzemeiben összesen 1600 embert foglalkoztat. A dunaújvárosi gyár 2000 elején került az angol családi vállalkozás tulajdonába, akkor vásárolta meg az egykori Vörös Október Ruhagyár telephelyét 1993-ban privatizáló angol befektetői csoporttól.