Judit
3 °C
6 °C

Célegyenesben a bezenyei Las Vegas

2006.10.19. 15:15
Évi egymilliárd forint koncessziós díjat kell fizetnie annak a cégnek, amely megépítheti a bezenyei kaszinókomlexumot. Ha minden a tervek szerint halad, a Bezenye és Hegyeshalom közötti Eurovegas akár egy év múlva megkezdheti működését.

A pénzügyminiszter a húszéves időtartamra szóló koncessziós jog megszerzésére januárban írt ki pályázatot, legfeljebb öt játékkaszinóból álló egység üzemeltetésére. A tenderre a megadott határidőig egy pályázó, a Venetian Hungary Limited nyújtott be ajánlatot. A pályázó a kiírásban meghatározott koncessziós díj minimumát meghaladó ajánlatot tett. Ez kaszinónként évi 1070 millió forint. A Venetian Hungary Limited pályázatát a bírálóbizottság elfogadta, és azt a pénzügyminiszter nyertessé nyilvánította.

Időközben a Venetian Hungary Limited kezdeményezte az állammal kötött, de még hatályba nem lépett koncessziós szerződés módosítását. Erre többek között a tulajdonos személyében történt változás miatt volt szükség, aminek következtében a koncesszióba vevő társaság elnevezése is megváltozott. A társaság új neve Eurovegas Hungary. A módosított és hatályba lépett szerződés alapján Bezenyén legkorábban egy év múlva, jövő novemberben kezdheti működését maximum öt darab első kategóriába tartozó kaszinó.

Az egyeztetések már sok éve folynak a nyugati határszélen építendő komlexumról. Nagyon sok cég érdeklődött a projekt iránt, voltak itt amerikai és osztrák befektetők, sőt felmerült Michael Jackson apjának neve is, mint aki érdeklődött a befektetés iránt. Már évekkel ezelőtt úgy nyilatkoztak a hely polgármesterek, hogy "megfogható közelségbe" került a projekt kialakítása, de valami mindig meghiúsította az építkezést.

A kaszinók adózásáról szóló törvényt tavaly módosították, sávos rendszert vezettek be. Ötmilliárd forintos bevétel esetén 25 százalékos, öt- és tízmilliárd forintos bevétel között 20 százalékos, 10 milliárd feletti forgalomnál 10 százaléknyi adót kell fizetni az üzemeltetőknek.