Bioetanol-üzemek épülhetnek

2006.02.16. 09:40
Mintegy 40 millió eurós beruházással egy évi százezer tonna bioetanol előállítására képes üzem építését készíti elő Martfűn a Duna Fejlesztési Kft. Az osztrák-magyar állami tulajdonú cég négy további helyszínen is hasonló beruházásokat tervez, s több biogáz-hasznosítási fejlesztés előkészítésében vesz részt.
Megkezdte az előszerződések megkötését a helyi gazdálkodókkal Martfű térségében a Duna Fejlesztési Kft., tervei szerint a Szolnok melletti településen egy évi százezer tonna bioetanolt előállító üzem épülhet fel. A fejlesztés értéke 40 millió euró lesz, s a tervezett üzemben kukoricából, valamint édes cirokból és csicsókából állítják majd elő a benzin gyártásánál felhasználható bioetanolt. A Duna Fejlesztési Kft. a projekt tervezésében és a finanszírozás megszervezésében vesz részt, míg a beruházás költségeit a cég mögött álló befektetők forrásaiból és banki hitelből finanszírozzák. Érsek Tibor, a Duna Fejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az elérhető alapanyag-mennyiség felmérését követően az engedélyezést is elindítják, s optimális esetben az építkezés is elkezdődhet még az idén. A cég Komárom-Esztergom, Békés, Somogy és Baranya megyében egy-egy hasonló beruházást készít elő, s folyik a további lehetőségek feltérképezése is.

Kormányzati segítséget is várnak

A vállalkozás a projektek állásáról szóló jelentését a napokban küldi el a Miniszterelnöki Hivatal regionális fejlesztésekért felelős politikai államtitkárának. Ez lehetővé teszi a beruházások beillesztését a megújuló energiaforrások hasznosítására vonatkozó kormányprogramba, egyúttal az előkészítők segítséget várnak az engedélyezési eljárások gyors lefolytatásához. A tervezett üzemek a már működő létesítményekkel a hazai felhasználásnál jóval nagyobb mennyiségű bioetanol előállítására lesznek képesek. Ugyanakkor a nyugat-európai országokban erőteljesen nő a bioetanol iránti kereslet, így az exportértékesítés jelenti a kiutat, s a Duna Fejlesztési Kft. szakértői most dolgoznak a lehetséges piacok feltérképezésén.

Zöldáramtermelés
(Magyarország, GWh)
2001 2004
biomassz 7 793
biogáz 7,6 23
vízenergia 186 210
szélenergia 0,9 5,5
hulladékégetés 112 54
Forrás: VG-gyűjtés

Ezzel párhuzamosan a Duna Fejlesztési Kft. összesen két tucat, egyenként 2-3 megawatt teljesítményű biogázerőmű előkészítését indította el. Az 5-6 millió eurós beruházással felépülő létesítményekben mezőgazdasági hulladékok és termények felhasználásával állítanának elő biogázt, amelynek elégetésével áramot és hőt termelnek majd. Bólyon, Almásfüzitőn és Városföldön már megkezdődött az engedélyezés, Tatabányán pedig - az önkormányzat elvi hozzájáruló határozatát követően - a lakosság véleményének ismételt felmérése után születhet meg a végleges döntés a projektről.

A biomasszában a legnagyobb a lehetőség

Az osztrák-magyar állami tulajdonban lévő Duna Fejlesztési Kft.-t 1998-ban kifejezetten azzal a céllal alapították meg, hogy segítséget nyújtson a magyarországi környezetvédelmi beruházások előkészítéséhez. A cég szakemberei bekapcsolódtak a kevésbé időjárásfüggő szélerőmű-technológiák fejlesztésébe, ám a fő hangsúly a biomassza-hasznosításon van. Magyarországon a zöldenergia-források hasznosítása terén a biomassza-potenciál kiaknázásában rejlik a legnagyobb lehetőség, ám a hazai vállalkozások tőkehiánya komoly akadályt jelent a biogáz- és bioetanol-beruházások elindítása előtt. A szakmai tapasztalatok átadása mellett ennek feloldásában lehet fontos szerepe a társaságnak. A cég által szervezett befektetői kör eddig 45 millió eurós elvi kötelezettségvállalást tett, amely banki hitelekkel kiegészítve 180 millió eurós magyarországi beruházás megvalósítását teszi lehetővé.