Brutális bírság hamis reklámért

2005.09.14. 08:55
A fogyasztók megtévesztése miatt 30 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa az Avalon Team Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re, mivel étrend-kiegészítő termékeit, köztük a Metabolt gyógyhatású szerként reklámozta. A fogyasztóvédelem is vizsgál. A cég a bíróságnál fellebbezett, és tovább folytatja a reklámozást.
A gyógyhatású termékeket vásárlók a fogyasztók speciális csoportjába tartoznak, akik a gyógyulás reményében anyagi erejüket meghaladó kiadásokra is képesek - állítja Horváth Anita, a GVH sajtófőnöke. A Metabol készítmény azonban csak étrend-kiegészítőként forgalmazható, ám a terméket reklámozó cikkekből az olvasható, hogy a fogyasztó hatás mellett segíti a pajzsmirigy normális működését, megszünteti a depressziót, a fáradtságot, a memóriazavart, segíti a koncentrációt, fontos szerepet játszik a szív- és keringési rendszer működésében. Ezért a versenytanács július 6-án a 30 millió forintos bírság mellett határozatban kötelezte a céget, hogy az érintett sajtóorgánumokban a határozat kézhezvételétől számított 60 napon belül, négy-négy alkalommal az eredeti hirdetéssel azonos nagyságú és formátumú helyreigazítást tegyen közzé, s megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását. A határozat megvalósítását utóvizsgálattal ellenőrzik, ez alapján dönt a végrehajtást érintő kérdésekről.

Az Avalon Team azonban továbbra is megjelenteti ismert személyiségekkel készült s a súlycsökkenést garantáló reklámcikkeit. Az általa méltánytalannak tartott büntetés miatt ugyanis a Fővárosi Bírósághoz fordultak jogorvoslatért, így a GVH döntése nem jogerős - mondta kérdésünkre Tihor Attila ügyvezető igazgató. A számukra kedvező ítéletben bíznak, és az is lehetséges, hogy a hivatalnak új eljárást kell lefolytatni - tette hozzá. Szerinte termékük biojódtartalma a pajzsmirigy működésére gyakorolt hatásával gátolja az elhízást, s úgy gondolja: az embereknek alkotmányos joga, hogy megtudják az igazat.

A Metabol forgalmazásához hazánk Európai Unióhoz való csatlakozása előtt ilyen étrend-kiegészítő minőségben járult hozzá az Országos Élelmiszer- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) - mondta a Világgazdaságnak Horacsek Márta, az intézet főorvosa. Az étrend-kiegészítők reklámja azonban nem tartalmazhat betegségeket megelőző, illetve azok kezelését szolgáló hatást. A szer piacra kerüléséhez benyújtott dokumentáció alapján az OÉTI a hivatalosan elfogadott címkén azt jelezte: a készítmény tartalmaz olyan komponenseket, amelyek a testtömeget csökkentő étrend mellett hozzájárulhatnak az eredményes fogyáshoz. Ám a készítmény önmagában nem fogyasztószer. Ennek ellenére a reklámszövegek azt az illúziót keltik, hogy a termék rendszeres szedésével lefogyunk, megszűnnek bőr- és hajproblémáink, ízületi fájdalmaink. E problémák kezelése azonban orvosi feladat - tette hozzá.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) is eljárást indított az ügyben - mondta Kolozsi Sándor reklámfelügyeleti osztályvezetőtől. Ugyan a konkrét termékkel kapcsolatban nem adhatott tájékoztatást, ám azt elmondta: hogy a fogyasztóvédők akkor kapcsolódnak be hasonló ügyekbe, ha a forgalmazó cégek a fogyasztókat félrevezetve gyógyhatásúnak reklámozzák az étrend-kiegészítőket. Az FVF a jogsértés jellegéhez mérten, a tisztességes tájékoztatáshoz fűződő érdekek sérelme miatt szabhat ki bírságot, amelynek nincs törvényileg szabott felső határa. Az osztályvezető úgy látja: ebben az ügyben a végső döntést a bíróság hozza majd meg, s reményei szerint elmarasztalja a jogsértőket.