Judit
-2 °C
8 °C

Egyre több életbiztosítást kötünk

2006.05.15. 14:19
Jelentős mértékben bővül a biztosítások piaca Magyarországon, egyre többen kötnek életbiztosítást. Tavaly az életbiztosítások után 133,4 milliárd, egyéb biztosítások után 177,2 milliárd forintot fizettek ki a piac szereplői.
Az év első negyedévében 200 milliárd forint fölé került a biztosító társaságok díjbevétele, ami közel 17 százalékos bővülést jelent az elmúlt év azonos időszakához képest. Ilyen mértékű bővülés utoljára 2002-ben volt. A piac még mindig, de már kisebb mértékben koncentrált: az első tíz biztosító piaci részesedése csaknem 88 százalék, az öt nagy együtt 70 százalék felett van. A legnagyobb biztosítók részesedése az elmúlt évek során folyamatosan csökkent. A piac két legnagyobb szereplője, az Allianz és a Generali együttes piaci részesedése 2002 első negyedévében még 72 százalék felett volt, míg az idei évre már csak 57 százalék.

A magyar életbiztosítási piac 2005-ben 297,8 milliárd forint, a nem-életbiztosítási ág 375,6 milliárd forint díjbevétellel zárt. Károkra és szolgáltatásokra tavaly az életbiztosítások után 133,4 milliárd, a nem-életbiztosításoknál 177,2 milliárd forintot fizettek ki a piac szereplői.

Az életbiztosítás húzza a piacot

Az idei kirobbanó teljesítmény az életbiztosítások egyre nagyobb arányú fejlődésének tudható be. A tavalyi évi 24 százalékos életbiztosítási növekedés 2006 első negyedére 34 százalékra ugrott. Az életbiztosítások között most is az egyszeri díjas termékek húzták az üzletágat. A tavalyi duplázást egyre feljebb srófolva az első negyedévre már 110 százalékos növekedést sikerült elérniük. Ugyanakkor a folyamatos díjú biztosítások növekedési üteme most magasabb volt, mint 2005-ben bármikor.

A nem életbiztosítási üzletág növekedési üteme a 2005 után megtorpant. A 116,7 milliárdos adat mindössze 6,4 százalékos növekedést jelent, aminél egyedül 2004 utolsó három hónapjában volt alacsonyabb a bővülési ütem.

Természetesen az életbiztosítások súlya a biztosítási piac díjbevételei között is egyre nagyobb arányban érvényesül. A teljes 206 milliárdos első negyedéves díjbevételből 90 milliárd, azaz 44 százalék volt az életbiztosítás az előző évi 38 százalék helyett.

A kicsiknek egyre joban megy

A nagy és kis biztosítótársaságok piaci részesedése között tovább csökkent a távolság. Az öt nagy társaság, az Allianz, a Generali, az Aegon, az OTP Garancia és az ING összesített piaci részesedése a tavalyi év azonos időszakához képest három, az előző negyedévhez képest egy százalékot csökkent, bár még így is jelentős, hetven százalék feletti súlyt képviselnek a piacon.

A biztosítási iparág kárkifizetései csupán egytized százalékos mértékben növekedtek az előző negyedév adataihoz képest. A károk 13,55 százalékos bővülése tükrözi az óriási ütemben növekedő piacot. A biztosítói kárhányad az év első három hónapjában a legalacsonyabb, a díjbevételre vetített 41,43 százalékos arány ugyanakkor 1,24 százalékkal kedvezőbb, mint 2005 hasonló időszakában volt.

Kötelező, Casco

Továbbra is nő a kötelező biztosítások piacán a kis biztosítók - leginkább az egyesületek - piaci részesedése. A korábbi évek adatainak év/év alapú összehasonlításából kiderül, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások csökkenő növekedési üteme folytatódott az idei évben is. Az elmúlt 12 hónapban a kgfb-k díjbevételei 7,4, a casco biztosítások pedig csupán 4,7 százalékot produkáltak.