Ambrus
-7 °C
3 °C

Ötödével nőtt a biztosítók bevétele

2005.10.05. 14:29
Az öt biztosító által uralt hazai piac szereplői 14 százalékkal növelték nyereségüket. Jönnek az új versenytársak, ám ezek megjelenése a lakossági tömegtermékek piacán még nem veszélyezteti a meglévők pozícióit.
A biztosítótársaságok mérlegfőösszege 2005. június végén 1532,3 milliárd forint volt, ami az egy évvel korábbihoz képest 19 százalékos bővülést jelent - derül ki a PSZÁF jelentéséből. A források felosztása szerint a legnagyobb a részesedése az életbiztosítási ágnak 71 százalékkal, a nem-életbiztosítási ág részesedése 28 százalék. A szerződések száma szerint fordított a megoszlás, 76 százalék jut a nem életbiztosításokra, szemben Nyugat-Európával, ahol az élet ág dominanciája az egyértelmű.

Nőtt a bevétel, nőtt a nyereség

Az első féléves 333 milliárd forint díjbevétel az egy évvel korábbit 12 százalékkal múlta felül - ezen belül az élet üzletág részesedése 41 százalék volt. Kár- és szolgáltatás-kifizetésre 150,7 milliárd forintot fordított a szektor, ennek közel 44 százaléka jutott az élet üzletágra. Szerzési, igazgatási és kárrendezési költségek címén közel 90,1 milliárd forintot számoltak el.

Érdekes, hogy amíg a vegyes, illetve a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások jól jövedelmező termékeknek számítanak, addig a nem-életághoz tartozó kötelező gépjármű biztosítások a díjbevételükhöz képest magas kár- és költséghányadot jelentenek. A féléves mérleg szerinti eredmény az egy évvel korábbihoz képest 14 százalékkal nőtt (a nettó árbevétel jelentős tartalékképzést tett lehetővé). Ezen a téren már a nem-életbiztosítási ág van túlsúlyban 60 százalékkal, és az életbiztosítási ág részesedése 35 százalék.

Koncentrált a piac, jönnek az újak

A biztosítási piac továbbra is erősen koncentrált, 5 nagy társaság uralja a piac több mint háromnegyed részét mind a két üzletágban, de mellettük egyre nagyobb a részesedésük a bankbiztosítóknak, amelyek a hagyományos és drága ügynöki hálózat és alkuszi közvetítés nélkül bankfiókokban és a postán keresztül értékesítik termékeiket, valamint speciális kedvezményeket tudnak ügyfeleiknek biztosítani (például alacsony kezdeti költségek).

A biztosítási piacon az első félévben több mint száz hazai és az EGT más tagországában bejegyzett székhellyel rendelkező cég, illetve nyilvántartott közvetítő jelezte szándékát határon átnyúló szolgáltatás végzésére, illetve fióktelep létrehozására. Az új szolgáltatók megjelenése a lakossági tömegtermékek, a gépjármű-biztosítások, lakás, utas- és balesetbiztosítások piacán jelenleg nem veszélyezteti a meglévő hazai biztosítókat - véli a felügyelet. Nagy kihívásnak bizonyulhat azonban az ipari biztosításokkal kapcsolatban, hogy az egységes európai piacon a nagy multinacionális cégek könnyedén biztosíthatják hazai leányvállalatuk vagyonát illetve köthetnek számukra felelősségbiztosítást a nagy biztosítók anyacégeinél. Ez egyrészről csökkenti a hazai biztosítók díjbevételeit, másrészről lejjebb nyomja az árakat.

Célkeresztben a hitelfelvevők

Az új termékek közül számos kapcsolódik banki termékekhez, mint a hitelfedezeti biztosítások, bankkártyákhoz kapcsolódó biztosítások; vagyis míg a bankok (OTP, Erste, K&H) közül egyre többen hoznak létre biztosítót, addig a biztosítók termékeikkel merészkednek banki területekre. A biztosítótársaságok is igyekeznek kihasználni a lakossági hitelfelvétel gyors növekedését a hitelekhez kapcsolódó biztosításokkal mivel így újabb fogyasztókat érhetnek el, akik korábban nem költöttek biztosításra (nem egy banki hitelnél feltétel az életbiztosítási szerződés kötése), de ugyanakkor közvetett módon egyre több banki hitelkockázatot vállalnak át.