Mária
-6 °C
-2 °C

A kormányon kerestek a biztosítók

2004.08.04. 08:45
Az elmúlt kilenc hónapban 65 millió forintot fizettek ki a biztosítótársaságok azoknak a családoknak, amelyek gyermekeire az állam kötött balesetbiztosítást. A kormánynak viszont 400 millió forintjába került a miniszterelnöki ígéret - írja a Népszabadság.
Fejenként 220, a mintegy kétmillió 3-18 éves gyermekkel számolva pedig évente több mint 400 millió forintjába kerül az államnak az "ingyenes" baleset- és betegbiztosítás. Ehhez képest az elmúlt kilenc hónap mérlege 13,6 ezer csonttörés, 97 maradandó sérülés, 21 halál, ami 65 millió forint kárráfordítást, kifizetést jelent a biztosítók részéről. Mint azt Borókay Ferenc, az állami pályázaton nyertes öt társaságból álló biztosítói konzorcium nevében elmondta, a díjbevétel és a kifizetett károk aránya az elmúlt kilenc hónapban 22,5 százalékos volt, de - tette hozzá - jövő ilyenkorra akár negyven százalékra is emelkedhet.

Kormányfői ígéret

A gyerekbiztosítást először tavaly júliusban dobta be a köztudatba Medgyessy Péter miniszterelnök, aki a szekszárdi Duna-híd avatásán kijelentette: "minden gyermeki sérülés szörnyű. Ám a bajt legalább csökkenteni lehet azzal, ha a gyerek gyógyulása nem okoz elviselhetetlen anyagi terheket a családnak. Ezért a kormány vállalja, hogy minden tizennyolc év alatti gyermek számára ingyenes baleset- és betegségbiztosítást köt." Habár már a tanév kezdetétől, tavaly szeptembertől éltek volna a biztosítások, egy sikertelen, majd egy eredményes közbeszerzési eljárás után csak október közepén sikerült megkötni a szükséges szerződéseket - írja a Népszabadság. Ettől függetlenül a károkat szeptemberig visszamenőleg megfizették a biztosítók a sérülteknek. A második pályázaton nyertes konzorciumot a Generali-Providencia vezeti, tagjai még az Aegon, az Allianz-Hungária, az Uniqua és az OTP-Garancia.

Egyénileg drágább lenne

A cégekkel 2006. december 31-ig állapodott meg a kormány, amely időszakig sem a biztosítási díj, sem a családoknak kifizetett összegek nem emelkednek. Így aztán a konzorcium a következő két évben is megkapja a nagyjából 400 millió forintját. A biztosított gyermekek viszont továbbra is háromezer forintot kapnak a törésért, kétszázezret baleseti halál, háromszázezret pedig százszázalékos rokkantság esetén. Azt már tavaly rebesgették, hogy a gyerekbiztosítás elsősorban a biztosítótársaságoknak lesz jó üzlet, most viszont a számok is alátámasztják az akkori várakozásokat. Mindez persze nem a cégek hibája, hiszen ők csupán indultak egy állami tenderen, ami üzletet hozott.

Az összeg a műanyag gipszre sem elég

Egy normál gyerekbiztosítás piaci körülmények között duplájába kerül az állami 220 forintos konstrukciónak. Az összegért magasabb színvonalú szolgáltatást és az elszenvedett károkért több pénzt kapnak az érintettek. Aki tehát teheti, "rászánja" gyermekére azt a néhány száz forintos biztosítási összeget, és csak akkor vesz tudomást az állami konstrukcióról, ha figyelmeztetik rá. Aki viszont soha életében nem kötött még biztosítást, azt gondolja, minden jár neki, és akkor csalódik, amikor annyi pénzt sem kap, hogy a törésre a jobb, a "műanyag" gipszet megvehesse a gyerekének...

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!