Egy nap maradt biztosítóváltásra

2005.11.28. 15:51
Már csak két nap (interneten egy nap) van arra, hogy kötelező felelősségbiztosítást váltsanak azok, aki nem elégedettek jelenlegi biztosítójukkal, illetve máshol olcsóbban megússzák az egészet. Az online alkuszok előzetes becslése szerint az idén is csúcsot dönt a biztosítót váltók száma. Úgy tűnik az idei nyertesek a biztosítási egyesületek lesznek.
Internetes alkuszokon keresztül az idén kétszer annyian vitték át gépkocsijuk kötelezőbiztosítását, mint tavaly. Vagyis, ahogy azt megszokhattuk az előző években, az idén is minden eddiginél többen döntöttek úgy, hogy biztosítót váltanak. A Netrisk eddig több mint 45 ezer új szerződést kötött, a Biztosítas.hu pedig honlapján közli, hogy eddig már több mint 40 ezren spóroltak náluk, átlagosan 18 ezer forintot.

Az egyletek nyertek

Szélsőségek
Az Index az online alkuszok segítségével kiszámolta az egyik legolcsóbb (vidéki középkorú nő, aki soha nem okozott balesetet) és az egyik legdrágább (fővárosi huszonéves fiatal, drága sportautóval, aki egy év alatt háromszor törte össze más autóját) biztosítási díjat. Első esetben az éves díj a 30 ezer forintot sem éri el a legolcsóbb társaságnál, de még a legdrágább biztosítónál sem kell 40 ezer forintnál többet fizetni. A száguldó fiatalnál a legolcsóbb biztosítás majdnem 200 ezer forint, a legdrágább biztosítónál pedig 860 ezer forintot kellene fizetnie évente.

Az előzetes adatok alapján úgy tűnik, a legnagyobb nyertesek a biztosító egyesületek lesznek, sok kategóriában itt találhatjuk a legolcsóbb éves kötelező díjakat. Nagyobb biztosítók ugyan a sajtón keresztül próbálták felhívni az átszerződők figyelmét arra, hogy a jogszabályok szerint az egyesületek előírhatnak pótlólagos tagdíjakat akár évközben is. Az érintettek azzal védekeztek, hogy erre még nem volt példa - írja a Napi Gazdaság.

Az online alkuszok - azon túl, hogy összehasonlíthatóvá teszik a díjakat, így könnyebben megtalálhatjuk a legolcsóbb biztosítót - különböző kedvezményekkel próbálják rávenni az ügyfelet, hogy náluk szerződjön át. A biztosítók többsége kedvezményt ad, ha valamelyik alkuszcégen keresztül kötik a szerződést - a legnagyobb kedvezmény 30 százalékos. A Biztositas.hu minden szerződőnek fotókidolgozási kupont és a honlapjukról elküldhető 20 ingyenes sms-t ad, illetve napi egy ingyenes kötelezőbiztosítást is kisorsolnak.

Biztosítóváltásra két nap van, vagyis a szerződéseknek november 30.ig kell beérkezniük. Aki online szeretné intézni az ügyeit, annak sietnie kell, ugyanis a biztosítási alkuszoknál keddig kell beérkeznie a kérelemnek, a lemondási nyilatkozatnak és a megbízási szerződésnek.