Bokros: Ma két élősdi párt van Magyarországon

2009.02.02. 07:41
Bokros Lajos szerint most van esély a reformok kritikus tömegét elindítani. A társadalom ugyanis érti, hogy szükség van erre, míg a politikusoknak most nincs vesztenivalójuk. A volt pénzügyminiszter a hétfői Népszabadságban megjelent interjúban azt is mondta, ha nem lesz reform, akkor tényleg kettészakad az ország, a tehetős külföldön megy kórházba, vagy tanul, a szegénynek meg marad "a hazai pocsék".

"Ma két reformellenes, etatista, státuszorientált, intervencionista, túlköltekező, élősdi párt van Magyarországon. Mi között lehetett választani? Semmi között. És most sem lehet. A Fidesz minden reformot ellenez. Az MSZP pedig hol ezt mondja, hol azt, hol radikális reformer, aztán a bársonyos reformokat is lehetetlennek tartja" – fogalmazott Bokros a Népszabadságnak adott nyilatkozatában. Holott a volt pénzügyminiszter szerint "egy ilyen kiélezett helyzetben a társadalomnak el lehet magyarázni, mit kell tenni", különösen úgy, hogy "kormánypártnak már nincs veszteni valója".

Ha elmaradnak az államháztartási nagy rendszereinek a reformjai, akkor Bokros szerint "az ország gazdasága szétesik. Lesznek olyanok, akik nemzetközi szintű fizetést kapnak, a többi ember pedig munka nélkül marad, majd foglalkoztathatatlanná válik". Bokros szerint a reformoknek esélyt ad, hogy válság van, mert az emberek tudják, hogy áldozatot kell hozni, és a felmérések szerint sokan készen is állnak erre.

A gazdaság akkor tud jól fejlődni, ha az állami szolgáltatók kielégítik az igényeit, nem pedig a saját maguk fontosságát igyekeznek megrizni Most ezek a rendszerek minden teljesítménykövetelmény nélkül az állami költségvetés köldökzsinórjára vannak fűzve. Pedig, például a egészségügyben, ha nem egy monopóliumként viselkedő tb lenne, "ha verseny lenne a finanszírozásban, a magánbiztosítók a mi érdekeinket sokkal jobban képviselnék".

Ha a vállalati szektorban üdvözítő volt a privatizáció, az egészségügyben miért ne lenne az? – teszi fel a kérdést Bokros, megjegyezve: "az egészség olyan fontos alapérték, hogy az emberek messze erejükön felül hajlandóak áldozatot vállalni azért, hogy kikerüljenek egy közismerten rossz hírű professzor kése alól, és átmenjenek az ország másik végébe, hogy a műtét sikerüljön".

A volt pénzügyminiszter szerint ha "megértjük, hogy gyermekeink jövője forog kockán, akkor meg lehet nyomni a gombot néhány olyan intézkedésre, ami egy kis pezsgést visz az állóvízbe". Igaz, ehhez a kormánynak markánsabban kellene támogatnia a reformokat: "Ha a képviselőnek erőt adna a kormány határozottsága, és legalább azt elhinné, hogy ha neki személy szerint jobb nem is lesz az élet, de legalább nem romlik, megnyomná a gombot. Személy szerint nekem az összes javaslatomat megszavazták".

Bokros arról is beszélt, visszatérne-e a politikába, és ha igen, milyen feltételekkel. "Én a társadalom kedvéért vállalnék szívesen szerepet, de csak akkor, ha egy olyan program megvalósításához tudom adni a nevemet, amelynek életképességében, összehangoltságában száz százalékig hiszek... ha olyan program megvalósításához kérik a nevemet, amelynek megvalósításában egyetlen másodpercig sem hiszek, az sértés... Megtiszteltetés az volna - de erre esély sincs -, ha saját programom végrehajtására és megvalósítására kérne fel valaki."