30 milliárd forinttal akarja megkopasztani a bankokat a PM

2007.09.12. 12:16
A bankok rendszerint kapnak a nyakukba egy direkt rájuk szabott teheremelést. Így volt az elmúlt két évben, és így lesz jövőre is. A hatást a PM rendszeresen alábecsüli.

A 2005-ben és 2006-ban fizetett bankadóba még csak-csak belenyugodtak a pénzintézetek, az év elejétől bevezetett hitelintézeti különadót és az amellé megkapott - a többi vállalkozást is érintő - szolidaritási adót már nehezen nyomta le torkukon a kormány, ám most borítékolható, hogy az újabb, rájuk szabott pluszteher miatt heves ellenállást tanúsítanak majd.

Két félmondat

A Pénzügyminisztérium az elsőként nálunk ismertetett jövő évi, még közigazgatási egyeztetésen levő adócsomagban alig észrevehetően úgy módosítaná a társaságiadó-szabályt, hogy azzal tízmilliárdokkal rövidítené meg az európai összehasonlításban igen nyereséges, de már eddig is komoly adóterheket viselő hitelintézeteket. A PM nem tesz mást, csak a jelenlegi passzusok közül elhagy egy félmondatot és egy zárójelben levő másikat. Ez azt eredményezi, hogy ezentúl a pénzügyi szolgáltatásból, illetve befektetési szolgáltatási tevékenységből származó követelésre elszámolt értékvesztés összege és a vélhetően nem megtérülő hitelekre, befektetésekre képzett céltartalék növelni fogja a bankok és a befektetési vállalkozások adóalapját.

A tárca ezt azzal indokolja, hogy a két csoport kivételezett helyzetben volt, ezért az összes többi pénzügyi vállalkozásra érvényes általános szabályokat kell a jövőben rájuk is alkalmazni. Az indoklás e tekintetben torzít - mondja Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója - hiszen míg a vállalkozások nagy részénél a követelések nem megfelelő megtérülése nem a szokásos üzletmenet része, hanem rendkívüli esemény, addig a hitelezési tevékenységet folytató bankoknál elkerülhetetlen, hogy a költségelem ne jelentkezzen folyamatosan és nagymértékben, ezért annak elszámolására a bankokat egyébként is szigorú jogszabályi rendelkezések kötelezik.

A PM ráadásul ezt az intézkedést a jogharmonizáció miatt gondolja meglépni, legalábbis a törvénytervezet magyarázó szövegében ilyen fejezetcím alatt szerepel a korrekció ismertetése és indoklása.

Áthárítják az ügyfelekre?

A minisztérium 10 milliárd forintot meghaladó bevételt remél a változtatásból. Lapunknak név nélkül nyilatkozó szakértők szerint igen szemérmes a PM, mivel az említett összegnél jóval nagyobb summával rövidítheti meg az aprónak tűnő korrekció a bankokat és a befektetési vállalkozásokat. Becsléseik szerint inkább 20-30 milliárd közötti összeg lehet reális, vagyis ekkora plusz elvonást lennének kénytelenek elszenvedni a hitelintézetek - már amennyiben ezt nem hárítják tovább az ügyfelekre.

Ami nyilvánvalóan nem ízlene nekik, hiszen a társasági adón túl a két éven át meglevő, tavaly év végével megszüntetett bankadó évenként 35 milliárdot vett ki a zsebükből, idén a hitelintézeti különadó címén 25 milliárdot vár el tőlük az állam, és még néhány tízmilliárdot is be kell csengetniük szolidaritási adóként a büdzsébe.