Árpád
-2 °C
9 °C

Bokros a minimálbért is eltörölné

2006.10.16. 13:49
A Corvinus Egyetem, azaz a Közgáz Heller Farkas Szakkollégiuma szakmai héttel kedveskedett Bokros Lajosnak. A megszorítások mestere több-biztosítós egészségügyi modellel, szolgáltató felsőoktatással, a nyugdíjkorhatár emelésével hozakodott elő.

2000-2010, egy elvesztegetett évtized - ismételte meg egy augusztusi konferencián már elhangzott véleményét Bokros Lajos a Közgáz hallgatói között. A kérdésre, ez azt jelenti-e, hogy a konvergenciaprogram és a kormány által tervezett reformok ideje, a következő négy év is elvesztegetettnek minősül-e, hangsúlyozta: Magyarország letért a fenntartható növekedés pályájáról. A mostani kiigazítás, a következő évek programja az az időszak, amikor "kifarolunk a zsákutcából", de csak ezután lehet újra fejlődésről, növekedésről beszélni. Így szerinte még optimista felhangja is van kijelentésének, ha úgy vesszük, hogy megkezdett kiigazítások után talán "csak ez az évtized" veszett el.

Fizessenek a nyugdíjasok


Bokros Lajos
Az egyensúly helyreállítása érdekében Bokros szerint a kiigazítás szükséges volt, de a volt pénzügyminiszter számos reformlépést hiányol. Az egészségügyi rendszer kapcsán hangsúlyozta: a versengő magánbiztosítók megjelenése a kulcsa minden előrelépésnek. A jelenleg a CEU vezérigazgatójaként dolgozó Bokros szerint felesleges volt a vizitdíjból politikai kérdést csinálni, ez egy szakmai döntés, amelyet a biztosítók biztosan meglépnének maguktól is.

Bokros szerint a másik kulcselem a "potyautasok" ellátásának felfüggesztése, a sürgősségi ellátás kivételével. A volt miniszter kiemelte, Magyarországon a tízmilliós lakosság egyharmada fizet egészségügyi járulékot, és tart fenn így egy tízmilliót kiszolgálni kényszerülő rendszert. Szerinte annak gyakorlati érvényesítésén túl, hogy aki nem fizet, nem is jogosult az ellátásra, szűkíteni kellene a járulékfizetés alól felmentettek körét: a nyugdíjasoknak a 13. havi nyugdíj beépítésével lehetne éppen nyolc százalékos járulékot bevezetni. A finanszírozást illetően továbbá fix összegű minimum-járulékszint meghatározását is szükségesnek mondta.

A nyugdíjrendszert érintő javaslatok között Bokros kitért a korhatár szükségszerű emelésére, ez a nők esetében a jelenlegi 62 helyett 65 év lenne. A korkedvezményes nyugdíj intézményét a volt miniszter eltörölné, minden szakmában, szerinte a nagyobb kockázatot a bérben és az egészségbiztosításban kellene megfizetnie a munkaadóknak. Jelezte ugyanakkor, felülvizsgálatra szorul a korrupt rokkantnyugdíjrendszer is.

Új adórendszer

A minimálbér adómentességét mindenképpen, de magát a minimálbért is eltörölné Bokros Lajos. A pénzügyminiszter emlékezetett rá, hogy ilyen intézmény egyebek között Németországban sincs. Ha eltörölni nem is lehet, újraegyesíteni mindenképpen szükséges lenne - fejtegette a volt miniszter, aki szerint a diplomás-minimálbér bevezetése nagy hiba volt. Ez ugyanis azt jelenti, hogy nem a munkára, hanem a diplomára fizet a munkaadó, ami torz szemlélet a piacgazdaságban - emelte ki.

Az adórendszert illető elképzeléseiről Bokros Lajos röviden csak azt jelezte: a bagatelladók (eva, ekho - a szerk.) eltörlése és az ingatlanadó bevezetése után egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelem adót, 8 százalékos egészségügyi és tízszázalékos nyugdíjjárulékot a munkavállalói, 10, illetve 18 százalékosat a munkaadói oldalon képzelne el.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.