Vilma
-7 °C
4 °C

'Antiszociális a szociális rendszer'

2003.08.22. 11:27
Nem érvényesül a szolidaritás a magyarországi jóléti rendszerben, sőt, az rendeltetésével ellentétben, egyenesen antiszociális - ezt állítja Bokros Lajos az Élet és Irodalomban. A volt pénzügyminiszter szellemi, lelki és erkölcsi fordulatot szorgalmaz.
A Horn-kormány egykori pénzügyminiszterének az Élet és Irodalomban megjelent írása szerint ez a helyzet térségünkben nem egyedülálló, a sajátosság abban áll, hogy a hazai politikai osztály zöme a nyilvánosság előtt letagadja ezt, miközben magában talán éppen azt gondolja, így van ez jól. Eközben Bokros szerint a népesség majd harmadát kitevő szegények, rászorultak sorsán a jóléti rendszer alig segít, sőt, a társadalmi különbségek nőnek.

A volt pénzügyminiszter megfogalmazása szerint: "Túl szép még az a kifejezés is, hogy jómódúakat támogató jóléti politika." Szerinte ez inkább életveszélyes játék a magyar társadalom jövőjének rovására. Túl kevés történik a szegénysorba süllyedés megelőzése, még inkább a szegénysorból való kiemelkedés ösztönzése érdekében.

A jómódúakat támogatják

Bokros azzal érvel, hogy a Fidesz-kormány a családpolitikában, az oktatásügyben és a lakásfinanszírozási rendszerben is a tehetősebbek javára csoportosította át a rendelkezésre álló költségvetési forrásokat. Példaként a családi pótlék esetét hozta fel a volt pénzügyminiszter. Szerinte a rászorultsági elv érvényesülése ennek kiosztásában megsokszorozhatja annak hatékonyságát, szemben azzal, amikor minden gyermek után alanyi jogon jár a családi pótlék. A Fidesz-kormány azonban visszaadta a családi pótlékot a legmagasabb jövedelműeknek, aminek következtében kevesebb jut a valóban rászorulóknak.

Sőt, meg is fejelte azzal, hogy bevezette a gyerekek után járó adókedvezményt. És noha ennek van felső határa, az adókedvezményt azok tudják igénybe venni, akiknek van adóköteles jövedelme, mégpedig annál nagyobb mértékben, minél magasabb ez a jövedelem. Ez a módszer a szegénység enyhítését nem szolgálja, hanem fokozza azt - írja cikkében Bokros Lajos.

A Medgyessy-kormány sem változtat

Magyarországon a lakástámogatási rendszer kifejezetten bünteti a szegénységet, mélyen antiszociális jellegű. A támogatások zöme hitelhez kapcsolódik, a felvehető hitel összege pedig a család vagyonától és jövedelmétől függ.

Ezzel csak súlyosbította az egyenlőtlenségeket, ami a szegény családokban élő nagyon nagyszámú gyerekre gondolva hosszú távon is lesújtó következményekkel fenyeget. A cikk szerint a Medgyessy-kormány idején sem történt radikális fordulat, az igazságtalan elosztási formák szent tehenekké váltak, amelyekhez nem mernek vagy akarnak hozzányúlni.

A politikusok nem törődnek a szegényekkel?

Lehetséges magyarázatként Bokros azt hozza fel, hogy a politikai osztály nem tartja fontosnak a szegénység elleni valódi és eredményes küzdelmet. Talán úgy vélik a politikusok, hogy a szegények zöme politikai szempontból érdektelen, hiszen nem mennek el szavazni, vagy iskolázatlansága miatt könnyű megtéveszteni. Közben a jómódúak és a középrétegek egyáltalán nem érzékenyek a szegények problémáira, tehát érdemi támogatásuk ifejezetten népszerűtlen, politikailag pedig hátrányos lenne. Bokros szerint vannak jelei annak, hogy sokan így gondolják.

Bokros Lajos úgy fogalmaz: szellemi, lelki és erkölcsi fordulatot kell előkészíteni ahhoz, hogy a társadalmi szolidaritás eszméje újra polgárjogot nyerjen Magyarországon, és megalapozzon egy olyan politikai fordulatot, amely vállalja a szegénység enyhítését, sőt a szegénységből való kiemelkedést hatékonyan támogató jóléti reformokat is.