Bokros szerint helytelen a magyar gazdaságpolitika

2004.01.16. 12:09
Magyarországnak nem az államháztartási hiány az egyedüli nagy gondja, hanem az, hogy a kormánynak nem volt és ma sincs semmilyen stratégiája sem a deficit csökkentésére, sem a költségvetési pénzek elosztásának módosítására - mondta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Világbank igazgatója a Rzeczpospolita című lengyel lap gazdasági mellékletében.
A konzervatív független lengyel napilapnak adott interjúban Bokros aláhúzta: Magyarországon mind az adók, mind az állami dotációk túlságosan magasak. Ez a helyzet úgyszólván megbénítja a piaci erőket, és oda vezet, hogy a munkaerő nagyon megdrágult, és az ország versenyképessége csökkent; fékeződtek a bel- és külföldi beruházások egyaránt. Kettős hiány alakult ki, a költségvetési deficit mellett a folyómérleg hiánya is magas, amelyet felpörget a reálbérek növelése nyomán megnövekedett fogyasztás - idézi az interjút az MTI.

Strukturális reformok kellenek

Végeredményben helytelen az egész magyar gazdaságpolitika, mert nem ösztönzi az export- és befektetésorientált növekedést. Ez ugyanis az egyetlen módja a hazai össztermék növelésének az állam pénzügyi egyensúlyának megsértése nélkül.

A volt pénzügyminiszter szerint a jelenlegi helyzetben többre és egyben kevesebbre van szükség, mint az egykori Bokros-csomag idején. Többre azért, mert most nem hagyományos stabilizációról van szó. Ma a stabilizáció nem érhető el strukturális reformok nélkül. Ez a legfőbb különbség 1995-höz képest, amikor államcsőd fenyegetett, és sürgős stabilizációs intézkedésekre volt szükség, miközben az akkori kormány nem volt abban a helyzetben, hogy strukturális reformokat vezessen be.

Csökkenteni kell az adókat

Most csökkenteni kell az adókat, legalább úgy, ahogyan ezt Szlovákiában tették, és el kell érni, hogy a szociális kiadások valóban teljesen indokoltak legyenek. Drasztikusan redukálni kell a közepes jövedelmű emberek támogatását. Mindezek eredményeként az ország visszanyeri versenyképességét, növekednek a beruházások, és magas gazdasági növekedés indul meg. A mostani teendők ennyivel "többek" a Bokros-csomagnál, de egyúttal "kevesebbek" is, mert ma nincs szó államcsődről - hangsúlyozta Bokros.

Magyarországon a vállalkozók 16 százalékos adót fizetnek, a beruházók pedig elkerülik ezt az országot. Magasak a munka járulékos költségei és a bérekre kivetett adók, de a társadalombiztosítási befizetések is. És nem látni, hogy a helyzet javulna, mert semmilyen reformra nem készülnek ebben az ágazatban. Szlovákia viszont ezeket a reformokat elkezdte, és minden jel szerint ez az ország a közeljövőben megőrzi az egyensúlyt. És a befektetők éppen most hozzák meg azokat a döntéseket, melyek jótékony hatása a gazdaságra évtizedeken keresztül érezhető lesz - nyomatékosította a lengyel lapnak adott interjúban Bokros Lajos.