Fellebbez a Bombardier a motorvonatügyben

2005.05.19. 10:59
Felülvizsgáltatná a Fővárosi Bírósággal a Közbeszerzési Döntőbizottság május eleji döntését a kanadai-német cég, mert szerinte kétségbe vonható a versenytárs svájci Stadler pénzügyi és műszaki alkalmassága a MÁV 130 milliárdos motorvonat-megrendelésének teljesítésére.

Nem fogadja el a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) ítéletét a kanadai-német Bombardier, értesült a Magyar Hírlap. A cég annak ellenére fellebbez a május elején hozott döntés ellen, hogy az számára kedvező volt, a KDB ugyanis semmisnek nyilvánította a MÁV által kiírt motorvonattender eredményét, amit első körben a Bombardier-val szemben a svájci Stadler nyert meg.

Az eredeti vesztes Bombardier azért fellebbez, mert szeretné elérni, hogy a fővárosi bíróság mondja ki: a KDB határozatával ellentétben a Stadler pályázatának tartalmi elemeivel is baj van, nem csak a formaiakkal. A döntőbizottság ítéletében ugyanis többek között azt kifogásolta, hogy a MÁV által nyertesnek nyilvánított Stadler Bussnang AG úgy akarta teljesíteni a pályázatban megkövetelt árbevételi követelményt, hogy anyacége, a Stadler Rail AG adatait adta meg.

Tartalomhoz a forma

A Bombardier viszont az eredeti győztes Stadler pályázatának tartalmi elemeit is kifogásolja, megkérdőjelezi ugyanis versenytársa pénzügyi és műszaki alkalmasságát a 130 milliárdos megrendelés teljesítésére. Ezeket a kifogásokat azonban a KDB a megszabott kilencvennapos határidő túllépése miatt nem vette figyelembe, amikor semmissé nyilvánította a MÁV-tender eredményét.

Dian József, a hazai székhelyű Bombardier-MÁV Kft. igazgatója nem erősítette meg a Magyar Hírlap értesülését, de azt mondta, hogy a cég fenntartja a további jogorvoslat lehetőségét. Korábban viszont a Bombardier képviselői úgy nyilatkoztak, hogy kérdéseket tesznek fel a MÁV-nak a Stadler pályázatával kapcsolatban, és a válaszoktól teszik függővé, fellebbeznek-e vagy sem. A Népszabadság értesülései szerint a Bombardier kedden eljuttatta felülvizsgálati kérelmét a Fővárosi Bírósághoz.

A német-kanadai és a svájci cég jövő héten adja át végső árajánlatát a MÁV-nak, azt viszont nem tudni, befolyásolhatja-e a jogorvoslati kérelem a közbeszerzési eljárást.