Miklós
-7 °C
4 °C

Több a bor, mint a szőlő

2004.07.26. 13:28
Ha augusztus 18-ig az Országos Borminősítő Intézet nem hozza nyilvánosságra az első hetven, a forgalomban kapható bor utólagos ellenőrzésének eredményeit, harminc borász Brüsszelhez fordul.
Nem prejudikálunk és nem is bocsátkozunk becslésekbe azt illetően, mennyi rossz, illetve az engedélyében szereplőtől eltérő minőségü bor lehet forgalomban - mondta az Indexnek Dula Bence. Az egri hegybíró 30 borász képviseletében fordult az illetékes szervekhez annak érdekében, hogy az Országos Borminősítő Intézet folytasson folyamatos ellenőrzéseket a borpiacon. A szakemberek szerint ugyanis több bor van a piacon, mint amennyit egyáltalán az elmúlt évek aszály- és fagykáros termésből el lehetett volna készíteni. Bár konkrét termelőkről és borokról természetesen szintén nem beszélnek, Dula Bence szerint egyebek között 200 forint alatti palackáron kapható nedűk háza táján kellene körülnézni, a hatvan forintos kilónkénti szőlőár mellett ugyanis ennyiért aligha lehet gazdaságosan termelni. Ugyancsak szükségesnek látják a kannás illetve kimért borokat forgalmazók ellenőrzését.

A levelet - melyet neves borászok és nagyüzemi termelők is aláírtak, a 22 magyar borvidékből 16-ot képviselve - az OBI-nak, az intézetet felügyelő agrártárcának és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának is elküldték. Az aláírók egyelőre nem kívánják nyilvánosságra hozni nevüket.

Csak engedélyeznek, nem ellenőriznek

Az OBI csak kiadja az engedélyeket, de ezt követően már nem ellenőrzi, hogy az adott engedély alapján forgalomba hozott termék megegyezik-e a mintával - mondja Dula Bence. Nem az ellenőrzés fokozását várjuk, hanem heti minimum 70 termék bevizsgálását. Az eredményeket, az engedélytől eltérő minőségü termelők nevét hozzák nyilvánosságra, boraikat azonnal vonják ki a forgalomból - ismertette kérésüket Dula Bence. A borászok 30 napos határidőt szabtak, így amennyiben az OBI az augusztus 18-ig nem publikálja az első vizsgálatok eredményét, Brüsszelhez fordulnak. Az uniós boriroda vizsgálhatja magyar ellenőrzési gyakorlatot.

Az OBI utasítást vár

Nem igaz, hogy az OBI nem végez utólagos ellenőrzéseket - jelentette ki az Indexnek Szőke János, az intézet igazgatóhelyettese. A vizsgálatok gyakoriságával és eredményével kapcsolatos számokat azonban nem tudott elárulni, a borászok követelésével kapcsolatban pedig annyit közölt, hogy a minisztériumtól várnak utasítást, és az abban foglaltak szerint fognak eljárni.

A termelők igényét nem vitatjuk, ugyanakkor heti hetven tétel ellenőrzésére sajnos az OBI-nak sem anyagi, sem humán kapacitása nincsen - mondta az Indexnek Dékány András, az FVM szóvivője, emlékeztetve, hogy a szervezet évente mintegy 16 ezer forgalombahozatali engedélyt ad ki. A tárca szerint ugyanakkor éppen a termelők által is megkeresett szervezetekkel együttműködve hatékonyabbá tehető az ellenőrzés, ha például az egyes hegyközségek maguk vesznek és szállítanak mintát az OBI-nak.