Irreális bővülési számok

2003.09.29. 09:02
Az államháztartás hiánya akkor is meghaladja idén a bruttó hazai termék (GDP) 4,8 százalékát, ha a nominális deficit megfelel a Pénzügyminisztérium 900 milliárd forint körüli várakozásának - vélik elemzők. Ez pedig azért következhet be, mert a piac alacsonyabb nominális GDP-vel számol, mint ami a PM papírjain szerepel (18 690 milliárd forint).
Az első féléves 2,6 százalék után a második hat hónapban irreális, 6 százalék feletti bővülés kellene ahhoz, hogy az év egészében teljesüljön a 2003-as költségvetés tervezésekor figyelembe vett 4,4 százalékos reál-GDP. A piac egész évre nem vár többet, mint 2,8 százalékos bővülést, ami mellett már 5 százalék közelébe ér a hiány. Ráadásul afelől is kétségei vannak az elemzőknek, hogy sikerül a 900 milliárdos terv: az átlagban várt 1000 milliárd forint 5,6 százalékos GDP-arányos hiányt jelentene.

Elszakadó prognózisok

A pénzügyi tárca és az elemzők számításai között szeptemberre még nincs eltérés. A PM 95 milliárd forint hiányt vár, s a lapunk által megkérdezett szakértők becsléseinek átlaga is ezt az értéket adja. Az előzetes adatot csütörtökön közli a PM. Az év hátralévő részére vonatkozóan viszont elszakadnak egymástól a prognózisok, az elemzők decemberre például nem számítanak a PM által várt 100 milliárdos többletbevételre. A makroadatokra ismét csekélyebb súlyt fektető forintpiacot vélhetően nem rázná meg, ha a GDP-arányos hiány idén túllépné a PM várakozását. A jövő évi büdzsé tárgyalása viszont kijózanítólag hathat a magas kamatprémiumtól megszédülő befektetőkre, főleg, ha révbe érnek a szocialista törekvések a jövőre tervezett 3,8 százalékos hiány felpuhításáról - ezt azonban a párt választmánya hétvégi ülésén elutasította.

Novemberi kamatcsökkentés?

Tóth Illés, a DZ Bank Rt. munkatársa szerint egyenesen katasztrófa lenne, ha a kormány beadná a derekát ebben az ügyben. Mások szerint ez esetben visszacsúszhat az árfolyam a 255-260-as sávba. A várakozások szerint nem vált ki ellenben forinterősödést, ha a költségvetési vita a tervezett főszámok keretein belül marad, igaz, nem is akadályozná az egyéb trendek árfolyam-erősítő hatását. Azzal számolnak ugyanis az elemzők, hogy a következő hetekben folytatódhat a forint erősödése, s a 252-es szint elérése újabb lökést adhat a nemzeti valutának. Barcza György, az ING Bank szakértője nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy decemberre akár a 245-247-es sávba erősödjön az árfolyam, ami már a jegybankot is lépésre - kamatcsökkentésre - ösztönözheti. A rövid hozamokban mindenesetre már beáraztak egy 25-50 bázispontos kamatvágást. Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír Rt. elemzője már novemberben elképzelhetőnek tart kamatcsökkentést. Más vélemények szerint az MNB csak a költségvetési törvény elfogadása és a bértárgyalások lezárása után, legkorábban jövőre hozna ilyen döntést.