Megérkeztek Budapestre a gazdák

2005.02.17. 13:27
Mintegy ötven gazda kezdett délelőtt fél tizenegykor tüntetést Budapesten a Kossuth téren, azonnali intézkedéssorozatot követelve az agrártermelők támogatásának érdekében.
A gazdák elvárják az agrártárcától, hogy betartsa a földalapú támogatások kifizetését, az állatjóléti támogatások meghirdetésének, valamint az intervenciós felvásárlások szerződéskötésének és kifizetésének határidejét - mondta Sákán Antal, Magyar Sertéstartók Szövetségének (MSSZ) elnöke.

Tervek

Hozzátette: egy olyan agrár nemzeti fórum felállítását várják, amely képes kivitelezhető rövid és hosszú távú terveket kidolgozni. Az elképzelés szerint a fórum a kormány, a politikai pártok szakértőiből, a minisztérium és a bíróságokon bejegyzett érdekvédelmi szervezet szakértőiből állna.

Sákán Antal elmondta: a csütörtöki tüntetés egy tíz napos demonstráció-sorozat első napja. Ezen a napon adják be a minisztérium részére a követeléseket. Amennyiben jövő keddig nem kapnak választ erőgépekkel jönnek demonstrálni és a miniszterelnöknek nyújtanak be petíciót.

Ha ezek után továbbra sincs változás, akkor február 23 és 24-én a Budapestet elkerülő körgyűrűre vonulnak ki - egyetértésben a többi agrár-érdekvédelmi képviselettel - és megpróbálják a fél autóutón korlátozni a forgalmat, majd 25-én újra a Kossuth térre szerveznek tüntetést.

Csütörtökön tetőzik?

Elmondta: csütörtökön mintegy ezer demonstrálót várnak. Sákán Antal a helyszínen lévő újságíróknak elmondta, még múlt év november 24 és 26-án a fél autóutas demonstrációban jelezte a most jelenlévő szervezetek demonstrációs bizottsága, hogy folytatni fogják a demonstrációt januárban, ha nem kapnak az akkor feltett kérdéseikre, felvetéseikre választ. "Ezekre nem kaptunk választ, sőt a helyzet lényegesen rosszabb, mint november végén volt" - jelentette ki. Mint mondta: szeretnék tudni, hogy a minisztériumnak mi a terve velük. "Azt látjuk, hogy egyre jobban csúsznak a kifizetések, egyre több ígéret van, és egyre kevesebb pénz" - fogalmazott.

A demonstráció szervezői meghívták a rendezvényre Orbán Viktort a Fidesz MPSZ elnökét is, kérve az ellenzék támogatását a február 28-ig tartó demonstrációhoz. Az MTI kérdésére Sákán Antal közölte: eddig nem kapott olyan visszajelzést, hogy Orbán Viktor részt venne a demonstráción.

Sákán Antal elmondta: az érdekképviseletek is átalakulóban vannak. Mint elmondta: tavaly, mint termelők léptek fel, mert elégedetlenek voltak a hivatalos érdekképviseletek addigi teljesítményével. "Úgy gondoljuk, most, már megalakítva a saját érdekvédelmi szervezetinket, elég erősen tudjuk kérni őket, hogy álljanak mellénk" - tette hozzá. Leszögezte: a mostani demonstrációkat az aktív érdekképviseleti szervek közösen lépnek fel.

A tüntető gazdák fekete zászlókkal és követeléseiket ismertető transzparensekkel hallgatták a szónokokat. "E kormány alatt mentek a gazdák és a méhészek tönkre"; "A kormányok a javunkat akarják! Mi nem adjuk!" - volt olvasható többek között a transzparenseken.