Natália
-3 °C
7 °C

Nyártól ellenőrzik az éttermeket

2004.05.24. 07:42
Szakmai körök becslése szerint a hazai vendéglátóhelyek negyedénél még nem vezették be az ételkészítés minőség-ellenőrzését szolgáló, május 1-jétől kötelező HACCP-rendszert. A nyáron a fogyasztóvédelem és a népegészségügyi szolgálat is ellenőrzi a rendszer működését.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a nyár elejétől megkezdi a HACCP-rendszer működésének ellenőrzését a vendéglőkben. Büntetésre egyelőre nem kell számítani, mert mint a Világgazdaságnak a hatóságok illetékesei elmondták: az első lépésben alapvetően segítő szándékkal végzik a kontrollt. Szakmai körök szerint közel 52 ezer vendéglátóegység csak mintegy háromnegyed részében működik az ételkészítés kritikus pontjai meghatározását szolgáló minőség-ellenőrzési rendszer, holott annak bevezetésére már így is másfél éves haladékot kaptak az eredetileg tervezett, 2003. január 1-jei időponthoz képest.

Niklai Ákos, a Magyar Szállodaszövetség elnöke úgy véli, a szállodákhoz tartozó vendéglátóegységekben mindenütt működik a HACCP, ám az 1-3 személyes büfékben ezt szinte lehetetlen teljesíteni. A megkívánt minőség biztosításához ugyanis jelentős fejlesztésekre lenne szükség. Ócsai Lajos, az ÁNTSZ főosztályvezetője szerint annak ellenére, hogy nem minden uniós országban elvárás e rendszer alkalmazása, helyes, hogy Magyarországon kötelező.

Büntetés

A fogyasztóvédelmi hatóság a hagyományos nagyszabású nyári ellenőrző akciója részeként vizsgálja majd a HACCP meglétét - tájékoztatott Kati Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség kommunikációs vezetője. Az ellenőrzés a turisztikai főszezonban természetesen fokozottabban érinti a vendégforgalom szempontjából kiemelt térségeket, de az akció országos lesz. A feltárt hiányosság jellege alapján döntik majd el, hogy annak felszámolására mennyi haladékot adnak. Ezt követően azonban visszatérő ellenőrzés lesz. Ha az érintettek akkorra sem teljesítik az HACCP elvárásait, komolyabb pénzbírság vár rájuk. A büntetés mértéke a becsülhető vendégforgalomtól függ.

A fogyasztóvédelmi hatóság tervei szerint a nyári ellenőrzés alatt - várhatóan augusztusban - részértékelést készítenek, melynek eredményétől függően változhat az ellenőrzés stratégiája.

Hasonló ellenőrzésre készül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) is. Ócsai Lajos főosztályvezetőtől megtudtuk, hogy a szolgálat is toleráns lesz az első ellenőrzéskor, bár a bevezetés későbbre halasztása miatt már mindenkinek felkészültnek kellene lennie. Nem kifejezetten a HACCP miatt mennek ki helyszínre, de ahol ellenőriznek, ott mindenütt megvizsgálják majd, hogy létezik-e az előírt dokumentáció. Ahol hiányosságot tapasztalnak, oda egy hónapon belül visszatérnek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!