Nem tudta tartani a 30 ezres rekordot a tőzsdeindex

2007. július 20., péntek 17:07

A nap végére kiderült, nem tud újra 30 ezer pont fölé kerülni a hihetetlen magasságot a héten többször is rövid időre megjáró, 30 064 ponttal új történelmi rekordot is beállító BUX. A tőzsde szárnyalása alapvetően a Mol-menetnek köszönhető, a társaság folyamatos sajátrészvény-vásárlásával emeli papírja árfolyamát, miközben a nemzetközi hangulat is kedvező volt, és az OTP-t is nagyon szerették a vevők.

29 790 ponton, 0,6 százalékos, 193 pontos eséssel zárt pénteken a Budapesti Értéktőzsde. Az index szinte egész nap 29 900 pont felett állt, a zárás előtti órákban indult lefelé, s vele a héten parádézó OTP és a Mol is. A bankpapírok 0,9, az olajpapírok 0,7 százalékos eséssel zárták a napot, de a hét egészében összességében erősödtek.

A vasárnapi választások előtt nem volt érdemi elbizonytalanodás a török tőzsdén, a bankszektor kifejezetten jól szerepelt, így a feltörekvő piacok megítélését többször meghatározó piac ezúttal nem befolyásolta negatívan a kelet-közép európai régiót. A fejlett piacokon is egész héten kedvező hangulat uralkodott, így kívülről minden adott volt, hogy Budapesten is felfelé mozogjon a piac – mondták az Indexnek kereskedők.

A múlt heti menetelés után - az index 513,84 ponttal, 1,76 százalékkal emelkedett, és már egy hete pénteken is új történelmi csúcson, 29 687,01 ponton zárt - így minden adott volt ahhoz, hogy a 30 ezres határt is átvigye az index, ami már hétfőn meg is történt. A két húzópapír a BUX-kosárban is meghatározó Mol és az OTP volt: utóbbi hétfőn 10 850 ponttal állította be saját történelmi csúcsát, hogy aztán még csütörtökön 10 900 ponttal erre is rátromfoljon. Eközben a Mol saját, még június végén elért 30 200 forintos csúcsát nem közelítette meg, de a hét minden napján uralta a piacot a forgalomból szerzett részesedésével, és a társaság saját részvényeinek folyamatos, kitartó vásárlásával a papír árát is megtámasztotta 29 000 ezer forint környékén, sőt fölötte.

Hogy lesz-e újabb csúcsdöntés a jövő héten, csak azon múlik, hogyan alakul a nemzetközi hangulat. Olyan hazai sztori, amely tovább emelné az árfolyamokat, nincs - mondta Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline elemzője. Mint fogalmazott, a Mol jelenlegi áránál feljebb alighanem csak akkor kerülhetne, ha az OMV nyilvános ajánlatot jelentene be, erre azonban nincs esély. Azt nem lehet tudni, meddig vásárolja saját papírjait a társaság, márpedig a szakértő véleménye szerint éppen ez az a vevői oldalon megjelenő nyomás, amely támaszt nyújt a papírok árának. Ha ez megszűnik, lefelé indulhat az árfolyam.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!