Mária
-7 °C
3 °C

25 ezer pont felett, új rekorddal zárt a tőzsde

2006.04.20. 17:09
A BUX az elmúlt napok szárnyalását követően a délután során áttörte az újabb határt és 25 072 pontos abszolút csúcson zárt. A 2,6 százalékos emelkedés hatalmas, 38,2 milliárd forintos forgalom mellett következett be. Elsősorban a Mol és az OTP iránti kereslet volt erőteljes, több mint 3 százalékkal drágult mindkét vezető részvény.

A Mol- és az OTP-papírok húzta BUX délután három előtt pár perccel lépte át először a 25 ezer pontos határt, majd némi bizonytalanság után - az index a 24 ezres tartomány legfelső részébe szállt vissza - 25 072 pontos abszolút csúcson zárt (azaz a záróérték egyben a kereskedés történetének legmagasabb állása is). A forgalom 38,2 milliárd volt, ez hatalmas érdeklődést mutat. Az elmúlt három hónapra vetítve az átlagos forgalom 24 milliárd, egy évre vetítve 20 milliárd forint volt naponta.

A nemzetközi piacokkal, trendekkel együtt mozog, illetve mozgott már az elmúlt hetekben tartó folyamatos emelkedés során is a hazai tőzsde - mondta az Indexnek Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen elemzője. A választás előtti bizonytalanság nem érezhető a piacokon, azt ugyanakkor nehéz lenne megmondani, hol tartanánk, ha a makrogazdasági, államháztartási adatok kedvezőbbek lennének. Az elemző szerint az OTP szenvedhette meg a leginkább a költségvetési helyzettel összefüggő bizonytalanságot és a forint gyengülését, de a bankpapírok - amelyek ára a régióban a legkedvezőbb, a legkiszámíthatóbb stabil profit ellenére - az utóbbi napokban beindultak.

A Mol már korábban is húzott: a tőzsdékre az olaj hetek óta tartó drágulása az egész régióban kedvezően hat, ráadásul a befektetési házak már nem átmeneti, hanem tartósan magas olajárral számolnak, ez pedig beépül a szektor tőzsdei cégeinek árába. (A Molt ugyanakkor a mai napon az is erősíthette, hogy napvilágot látott egy orosz kitermelőcégért folyó versenyben befutó lehet.)

A gyógyszergyártó cégek papírjai is jól szerepelnek: itt már - a 2006-ot követően életbe lépő új gyógyszerár-támogatási rendszerrel kapcsolatos tárgyalásokról a cégek számára kedvező kiszivárgott hírek mellett - a forint gyengülése is szerepet játszik az emelkedésben, hiszen a vállalatok jelentős exportbevétellel bírnak.

Szárnyalás mindenütt

A Portfolio.hu kiemeli, a hazai piac nem tekinthető egyedinek sem globális, sem regionális viszonylatban, hiszen a fejlett tőkepiacok mellett a régiós részvényindexek is többéves, illetve abszolút csúcsokon tanyáznak. Az olcsó pénz ömlik Kelet-Európába, a globális likviditás továbbra is bőséges. A fontosabb régiós piacokon napon belül is egyre erősödő optimizmus érzékelhető: a lengyel WIG 20 a nyitást követő 0,5 százalékos csökkenés után 2,3 százalékos pluszban zárt, az 1600 pont felett járó orosz RTS pedig a hét összes napján új abszolút csúcsot döntött. A cseh PX 50 közel 1 százalékkal kúszott felfelé.

A Portfolio.hu szerint az általános optimizmus hátterében elsősorban az alábbi tényezők állnak: továbbra is jelentős mennyiségű tőke áramlik a régióba, illetve ezen belül hazánkba; a magyar makrogazdasági aggodalmak a háttérbe szorultak, a forint elmúlt hónapban tapasztalható jelentősebb mértékű gyengülése megállt; a piac a választások előtt - akárcsak az első fordulót megelőzően - megelőlegezi az ebből adódó bizonytalanság megszűnését, s már a bizonytalanságok kikerülése (azaz a választások lefutása) előtt jelentős vételek láthatóak.